|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 180 találat | lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szent Miklós /püspök/ 2016. január 4.Tatárka, Pohánka és HajdinaA népi kultúra őrzői Marosludason Eseményekben, fellépésekben gazdag évet zárt a marosludasi Hajdina Kulturális Egyesület. A Hajdina, a Pohánka és a Tatárka néptáncegyüttesek nemcsak a helyiek, hanem az erdélyi és határon túli népi kultúrát kedvelő közösségek szívébe is belopták magukat. A Hajdina Kulturális Egyesület vezetője, Tóth Sándor a néptáncegyüttesek tavalyi fellépéseit összegezte. A Hajdina júliusban és augusztusban Magyarországon lépett fel, Szentgáloskéren az Aratófesztiválon vettek részt, majd Somodorban léptek fel, Gálosfán az Otthonka Fesztivál meghívottjai voltak. A nemzeti ünnep alkalmából, a magyarok kenyere ünnepén Mohácson részt vettek a búza összeöntésén és a Szent Miklós vízi- és taposómalomnál táncoltak. Ezt követően a 29. Mohácsi Folklórfesztiválon, a Pécsi Déli Kapu Folklórfesztiválon, a harkányi fesztiválon, Pécsváradon a Szent István-ünnepen táncoltak. Szeptember elején a Hajdina szervezésében ünnepelték meg a Marosludas környéki betelepítések 110. évfordulóját, amelynek Andrássytelep adott otthont. Mivel annak idején Andrássytelepre 17 bukovinai székely családot telepítettek, itt szervezték meg az első Bukovinai Székely Folklórtalálkozót. Aztán következett a marosludasi Kárpát-medencei Gyöngykoszorú találkozó, majd a marosvásárhelyi Gyöngykoszorúk gyöngye, ahol szintén fellépett a Hajdina. Legutóbbi előadásuk a karácsonyi ünnepi műsor volt, ahol mindhárom néptánccsoport fellépett, előadásuk címe: Angyalok hirdeték. – Közénk jött a fény, a béke, a szeretet emberré lett. Az angyalok, a pásztorok és minden jóakaratú ember erre várt. Arra vártunk, hogy a Tatárka, a Pohánka és a Hajdina visszaröpítsen abba a világba, amelyben elődeink ünnepelték a Messiás születését. Ezt a hangulatot Kásler Magda és Farkas Sándor Csaba táncoktatóknak az együttesek előadásában sikerült megteremteni – mondta az egyesület vezetője. Az előadást a marosludasi önkormányzat, Magyarország csíkszeredai konzulátusa, az EMKE, a Romgaz és a Bethlen Gábor Alapítvány támogatta. A legfőbb támogatók mégis azok a magyar családok, akik gyerekeikkel részt vesznek a hagyományok, népszokások éltetésében, hiszen nélkülük üres és kihalt maradna minden. A Tatárka néptáncegyüttesben jelenleg 23 3-6 év közötti, a Pohánkában 25 6-11 év közötti gyermek, míg a Hajdinában 13 fiatal táncol. A színpadon megelevenedtek a Szent Borbála, Szent Miklós, Szent Luca, Szent István és Szent János nevéhez fűződő szokások, népi játékok és táncok. A székely karácsony hangulatát idézhettük fel betlehemes díszlet mellett. Az angyaljárás tett koronát a műsorra. Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 3.Adományból székely festékesek kerülnek a Szent Miklós-templombaSzőnyeget adományozni a templomnak – ez a gondolat hatvan évvel ezelőtt fogalmazódott meg a gyergyószentmiklósi Benedek Antal és Benedek Jolán egybekelését követően. Több mint félévszázada annak, hogy gyűlt a pénz. Az álom most valóra vált, készen vannak a gyógynövényekkel festett gyapjúszőnyegek. A Gyilkostói úton Benedek Tóni bácsi meghatódva fogad, nézi a gyönyörű szőnyegeket, és sajnálja, hogy felesége nem érhette meg közös álmuk megvalósulását, közel egy éve halt meg. „Mi mindent megbeszéltünk a feleségemmel, hatvan esztendeje, hogy gyűjtjük erre a pénzt, hatvan esztendős pénzzel fizettem. Egyszer arra is gondoltunk, hogy az egyik szobából felvesszük a nagy gyapjúszőnyeget, és azt adjuk a templomnak, ahol akkor még Hajdó István esperes szolgált. Megnéztük, nem fért volna el az asztal miatt, szétvágni pedig vétek. Ajánlotta, hogy vigyük be, és lesz valami vele, aztán lemondtunk arról, mivel a szőnyeget a templomban szerettük volna látni. Sok idő eltelt, elhatároztuk, hogy elmegyünk Karcfalvára, és ott szőttettünk szőnyeget. Időközben betegebb lett a feleségem, így elmaradt, és sajnos tavaly áprilisban meg is halt” – mesélte a 88. éves Benedek Antal. „Véghez kellett vinnem a tervünket. Ősszel elhatároztam, hogy ezt el kell intéznem, felkerestem a Szent Miklós Plébánián Portik Hegyi Kelemen főesperest, és elmondtam neki, hogy mit szeretnék tenni, mit szeretnék adni Isten házának. Javasolta, hogy ne menjek Csíkba, itt helyben is van, aki elkészítse. Gondoltam, hogy vannak, akik ezzel még foglalkoznak, hiszen annak idején a nászajándékba kapott darabokat is itt Gyergyósznetmiklóson szőtték. Ekkor vetődött fel a Páll Etelka neve, vagyis a Portéka Egyesület. Meg kellett, hogy legyenek ezek a szőnyegek, mert már idős vagyok, két nyolcas, ez már nagy idő” – ismertette a Tóni bácsi, és még mindig a szőnyegeket csodálta, forgatta vizsgálgatta, kézbe tartotta a hatvan év alatt megálmodott ajándékot, mely, mint mondta, a templomba kerül ugyan, de Istennek ajándékozza. „Így akartuk, ilyen legyen, gyapjú, értékes, időt álló” – mondta. Páll Etelkát a tavaly ősszel kereste fel Tóni bácsi, hogy gyógynövényekkel fessen gyapjút, készítse el a szőnyegeket. „Nagyon örültem, és tudtam, hogy szorít az idő, ugyanis Tóni bácsi karácsonyra szerette volna a templomban látni a szőnyegeket. Az egyeztetések után kiderült nagyrészt olyan színeket választottak, amelynek való festékanyag még a fák tetején volt. A fagyok sem siettették le a festéket a fáról, szép meleg ősz volt. A színek nagy része diólevél és dióburok felhasználásával készült. A környék diófáit sürgettük, és még Budapestről is két nagy szállítmány dióburok érkezett, de a Kárpát-medence diófái is besegítettek a színek előteremtésében. Karácsonyra meg volt a gyapjú festve, és a portékások, ismerősök szokás szerint kalákába dolgoztak, hogy a szövés mihamarabb elkezdődhessen” – magyarázta Páll Etelka. „A keskenyeknek fogtunk neki először, azoknak, amiket itthon meg tudtunk szőni. Portik Erzsike néni segítségével indult a munka, Pap Gabriella is nagyon sokat szőtt. A csíkos halasokat pedig a Kászonokba vittük, ott szőtték le a szövőasszonyok. Összesen húsz négyzetméterről van szó, méretre készültek, külön a székekre, a földre” – magyarázta Páll Etelka. Majd az anyagiakra is kitért.„Igyekeztem kímélő programon számolni, mert ez természetesen nem a valódi ára a szőnyegeknek, ez egy özvegyember óriási áldozata, melyet támogatni kell” – mondta Páll Etelka. Az évtizedek folyamán gyűjtött pénz elég volt, Tóni bácsi 4200 lejt fizetett a székely festékesekért. „Sok év alatt gyűlt a pénz össze, olyan is volt, hogy a bankba tettük, hogy kamatozzon, de egyszer mikor kamatot íratni mentem, még én kellett fizessek a kezelésre 5 lejt, aztán úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy többet nem húzok azért cipőt, hogy a bankba menjek kamatot íratni. Nekünk egy kasszánk volt, egymás mellé tettük a pénzt, gyűjtöttük a szőnyegre. Ez egy nagy tervünk volt, most, hogy megvannak felkeresem az főesperes urat, és megkérem, hogy még nagypéntek előtt tudjuk leteríteni a templom padlójára. Annyira szeretném beterítve látni” – mondta az idős ember. Baricz Tamás Imola. Székelyhon.ro 2016. április 2.Egy kötetben a Kercsó Attila Irodalmi Kör tagjainak alkotásaiA gyergyószentmiklósi Kercsó Attila Irodalmi Kör antológiáját, a Találkozások IV. című kötetet pénteken délután a városi könyvtárban népes közönség előtt mutatták be. Bajna György újságíró, a kör tagja köszöntötte alkotótársait, társait illetve a magyar irodalom, a gyergyói tollforgatók iránt érdeklődőket. A több mint félszáz éves kör elhunyt tagjaira egy perces néma csenddel emlékeztek a jelenlévők. Az 54 évet megért irodalmi kört befogadó városi könyvtár megbízott vezetője ismertette röviden a több mint félévszázad alatt a kör életében tisztséget viselő gyergyói alkotókat illetve a megjelent antológiákat. „Bízom benne hogy a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár még sokáig vendégül láthatja a Kercsó Attila Irodalmi Kört” – biztosította a további együttműködésről, a frissen megbízott, igazgatói teendőket ellátó Poráczki Judit. „Az irodalmi kör tevékenységét figyelő nagyon is tisztában van azzal, hogy bizony akadozik a kör szekere. Főleg az utóbbi években, a Találkozások harmadik kötetének megjelenése után alig-alig mozdult előre. Ezért e kötettel serkenteni próbáljuk a szunnyadó igyekezetet. (…) Vegyék hát e a kötetet úgy, mint egy haldokló számára kapaszkodást segítő szalmaszálat. Nem tudjuk, hogy lesz-e 55 éves évforduló-ünneplés, ahogy azt sem, hogy ki lehetne az a bátor és tettre kész, aki fiatalos lendülettel olyan sikeressé tenné a kört, mint amilyen főleg a hetvenes években volt. Örömmel közlöm, hogy többen jelezték, köztük fiatalok is, szívesen vennének részt a köri tevékenységekben. Rajtunk, öreg zsoldosokon – itt elsősorban Bíró Lászlóra, Burján Emilre és magamra utalok – nem fog múlni a segítőkészség hiánya. De tény, fiatalítani kell, főleg azért, mert van akivel! Hogy milyen elképzelések alapján működik majd a kör, valóban nem a mi dolgunk eldönteni. Szabad a pálya!” – mondta Bajna György a kötet bemutatóján utalva arra is, hogy jövőben illő lenne egy minden gyergyói, illetve itt is élt alkotó munkáiból válogatni egy terjedelmesebb kötetet. Hozzátette: „Több olyan tollforgató is van köztük, akit magasabb irodalmi szinten is nyilván tartanak. Félszáz körüli lenne az alkotók száma, ami jogos büszkeséggel tölthetne el minden gyergyóit”. A kötet bemutatóján mintegy ízelítőül a jelenlévő tagok olvastak fel alkotásaikból. A Találkozások IV. kötetében Albert-Lőrincz Márton, András Szabolcs, Bajna György, Balázs Gáspár Emil, Bíró József, Bíró László, Burján Emil, Burján Gál Enikő, Czirják Edit, Csata Ambrus, Csata Ernő, Csergő Lajos, Csuszner Ferenc, Farkas Szabolcs, Ferenczi Attila, Gál Éva Emese, Kamenitzky Antal, Kercsó Attila, id. Nyisztor Miklós, Panigay Róbert, Rafi Lajos, T. Szabó Edit, Ambus Lajos, Füzesi Magda és László Péter-Sándor alkotásai olvashatók. A bemutatót a Szent Miklós Kamarazenekar játéka tette ünnepélyesebbé. A Kercsó Attila Irodalmi Kör legközelebbi ülésén, április 12-én Csergő Lajos második verseskötetének bemutatóját tervezi, továbbá májusban Csata Ambrus legújabb regényét a Csillaghullást mutatják be, ahol tervezik vendégül látni dr. Garda Dezső történészt is. Baricz Tamás Imola | Székelyhon.ro 2016. április 4.Jobb sorsra váró hősökRég hiányzik az egykori kórház elől Fejér Dávid szobra. Mi lett vele? Lemállott Petőfi-szobor talapzatának egy része. Mikor teszik rendbe? Az hírlik, a központátalakítás a Szent Miklós-alkotás költöztetését vonja maga után. Mikor és hova viszik? – ezekre a kérdésekre vártak választ a gyergyószentmiklósiak. Nagy Zoltán polgármesteri teendőkkel megbízott alpolgármester közölte: az idén nagy figyelmet szánnak a köztéri alkotásoknak. A Burján Gál Emil alkotta Fejér Dávid orvos alakját megörökítő szobor hányatott sorsot élt meg addig is, amíg a volt kórház előtti talapzatán állt. A fejet el-elfordították ismeretlen tettesek, sőt az orrot is letörték. Ezért szállíttatta el alkotója, hogy otthon, műhelyében felújítsa. A hosszasabb időt igénybe vevő munkálatnak valószínűleg hamarosan a végére ér Burján Gál, a szobor viszont nem eredeti helyére kerül majd vissza. „A központtól félreeső hely adott lehetőséget, hogy a rossz szándékúak garázdálkodjanak, a szobrot megrongálják. Hasonló atrocitásoktól kívánjuk megvédeni azzal, hogy az új kórház udvarára helyezzük” – közölte Nagy Zoltán. A városvezető hozzátette: hamarosan hozzálát az önkormányzat – az alkotóval egyeztetve – a talapzat elkészítéséhez, hogy a nagy tudású orvos halálának századik évfordulójára az alkotás méltó helyen őrizze emlékét. A mű korábbi talapzatával más a szándék. A fél keresztet ábrázoló alakzat kiegészítésre kerül – szintén Burján Gál Emil ötlete nyomán –, egy egész keresztté válik, így jelképezve az egészségügy, az életmentés szimbólumát, a vöröskeresztet. A gyergyószentmiklósi képzőművész Virág negyedi parkból elszállított, absztrakt alkotása a saját udvarán van, felújításra vár, további sorsáról még nem lehet pontosat tudni. Szintén Burján Gál „szülötte” a Szent Miklós-szobor, melynek elmozdítása többször szóba jött. Egyelőre marad – tudtuk meg a pénteki sajtótájékoztatón. „Nem nyúlunk hozzá ahhoz, amíg a főtér átépítése nem történik meg. Egy Szent Miklós-szobornak helye van Gyergyószentmiklós főterén mindenképp, hogy hol és milyen formában, erről a központátépítéskor fogunk tisztább képet látni. Ez nem a közeljövőben lesz” – fogalmazott Nagy Zoltán. Kijelentését azzal támasztotta alá, hogy a központmódosítás az integrált városrendezési terv része, idén azonban támogatásra csak megyeszékhelyek számítanak, Szentmiklós kimarad. Így a közeljövőben csak annyi módosításra kell számítani, ami a tér látogatottságát segíti, nagyobb beruházás, szoborelszállítás nem várható. Petőfi Sándor és Kossuth Lajos szobra a sürgősen felújítandók sorában szerepel. Kossuth egész alakos szobra alapos felújítást, az is, lehet, hogy újraöntést is igényel, a Petőfi-mellszobor és hősi emlékmű módosítást is. Az alpolgármester azt szeretné, ha a restaurálás során sikerülne olyan talapzatot biztosítani számára, mellyel az alkotó is meg tud békélni. Ezen emlékmű históriáját többen ismerik részben vagy egészében, a felújítást, a nézeteltérések kezelését követően szeretné a városvezetés a múlt homályába veszni. Októberre tervezik az új talapzat új burkolatát és a mellszobor rendbetételét is. „Idén helyre szeretnénk hozni a köztereken lévő, megrongálódott szobrokat. Sőt, újabb kihelyezésére is sor kerül. A Batthyány iskola elé névadójának szobra kerül Burján Gál Emil alkotásaként, vélhetőleg a Szent István-templom búcsúünnepén” – fogalmazott Nagy Zoltán. Jelezte: tisztában van azzal, hogy jelentős anyagi ráfordítást igényelnek tervei, példaként felhozta a készülő Batthyány-szobor megöntésének költségeit, amelyek 20 ezer lejre rúgnak. „Nagyon költséges, de én szeretném, hogy egyszer megérjük: minőségi köztéri szobraink legyenek” – összegzett. Gyergyószentmiklósi szobrok számbavétele Három évvel ezelőtt készített egy összegző írást Bajna György újságíró a Gyergyószentmiklós területén lévő köztéri alkotásokról. Ezt idézzük sűrítve, Felszegtől Alszeg felé haladva egy körséta során. „A Szent Erzsébet Öregotthonban Oláh Szilveszter kábai szobrászművész egy remek, Szent Erzsébetet ábrázoló, egész alakos bronzszobra látható. II. András király 1207. július 7-én született leánya, 1231. november 17-én halt meg. Jóságos és irgalmas életének története minden római katolikus előtt ismert lehet. Szentté 1235-ben avatták. A Csíki-kertben Miholcsa József fából készült Honfoglaló szobra végül is Árpád apánk szobrának is tekinthető. A nagyfejedelem születése napját nem említik, azt ellenben tudjuk, hogy 907. július elején hunyt el (sz. 845-ben). A Szent Miklós plébániatemplom megrázóan szép Szent Miklós-szobra a város egyik legfontosabb ünnepnapjának központi alakja is. Kellő tisztelet és gondoskodás övezi. A templom előterében, a harangláb mellett látható a Miholcsa József alkotta Márton Áron-műkőszobor. A nagy püspök 1896. augusztus 28-án született, boldoggá avatásáért minden szentmise végén imádkozunk. Vele szinte párhuzamosan, a régi kórház parkjában árválkodik a város egyik leghíresebb orvosának, dr. Fejér Dávidnak a szobra. Róla valószínű, hogy alig tud már a ma ifjúsága, de az önkormányzat se sokat. Erről tanúskodik a megcsúfolt szobor, amelyre ugyancsak ráférne egy alapos feljavítás. Fejér Dávid 1912. január 20-án, Baróton látta meg a napvilágot. Mellszobrát Burján Emil szobrászművész készítette, rendbetételét, kijavítását is bizonyára elvégezné, ha felkérnék rá. A központi parkban lévő, a templomban található Szent Miklós-szobor felnagyított műkő hasonmása szintén Burján Emil alkotása. A gimnázium előtt Salamon Ernő költő bazaltszobra található. Izsák Márton marosvásárhelyi művész alkotása. Salamon Ernő 1912. május 15-én született, 1943 februárjában, Ukrajnában olasz tábori csendőrök lőtték le a Szomorú sors nagybeteg, dühöngő költőjét. A művelődési ház előtti parkban, a Kossuth utca felőli részen Kossuth Lajos műkőből készült szobra áll. Miholcsa József alkotása. Kossuth Lajos 1802. szeptember 19-én született Monokon, Torinóban halt meg 1894. március 20-án. A szobrot kijavították az ősszel, de állaga megőrzése érdekében vajmi keveset tesznek. Télire ugyanis a műkőszobrokat ajánlatos beburkolni vízhatlan anyaggal, megakadályozandó a hólé behatolását a repedésekbe. A Petőfi Sándor mellszobor. A Bálint Károly szobrászművész által elképzeltekkel ellentétes felfogásban kivitelezett emlékmű továbbra is várja szerződések és ígéretek betartását. (Pl. a csempeszerű márványbevonat eltávolítását és terméskőre cserélését). A „Kik érted haltak szent világszabadság” szöveg felkerülése hanyagságból késik, bár a névsor alapján nem illő, hiszen azon a szabadságharcban részt vett gyergyóiak neve szerepel, dr. Garda Dezső kutatásai alapján, a művész pedig azon gyergyói tisztek számára álmodta meg az emlékművet, akik, szerinte, meg is haltak a szabadságharcban. Tény ellenben, hogy a sietve végzett munka eredménye napról napra egyre jobban látszik. Az emlékmű lassú enyészete elkezdődött. A szobrot egyébként a gyergyószentmiklósi öntödében Oláh Szilveszter Szilveszter és Bálint Károly öntötte ki a Bajtalan István öntőmester által vezetett csoporttal. Bethlen Gábor bronzba öntött mellszobra a református templomkertben áll. Oláh Szilveszter Szilveszter alkotása. A fejedelem születési dátuma nem biztos. Marosillyén látta meg a napvilágot 1580-ban, talán november 15-én. 1613 és 1629 között Erdély fejedelme. (E két időpontot jelölte meg a szobron a művész is.) 1629. november 15-én, Gyulafehérváron hunyt el.) Amiről nem sokszor esik szó: 1620. augusztus 25-én a besztercebányai országgyűlés I. Gábor néven magyar királlyá választotta. 1622. január 6-án mondott le e címéről. A Virág lakótelep északkeleti részén idén decemberben avattak mellszobrot a legnagyobb székelynek, Orbán Balázsnak. A kerámiaszobor Varga Gábor szobrászművész alkotása és Cegléd polgármesterének, Földi Lászlónak személyes ajándéka. Orbán Balázs 1830. február 3-án született SzékelyLengyelfaván, Budapesten hunyt el 1890. április 19-én, író, néprajzi gyűjtő, politikus volt, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.” Bajna György kiegészítéssel is szolgált az egyébként Gyergyószentmiklós honlapján található, szobrokat számbavevő írásához: „A múzeum előtt a Gáll Ferike síremlékét, Szervátius Jenő szobrát láthatjuk, a templomkerten ismeretlen szobrász: Nepomuki Szent János szobrát, a járványkórház udvarán Burján Gál Emil Bacilus-térplasztikáját, a Sétáló utcában a Bajtalan István öntötte Balog Péter Anyaság című szobrát. Fogarasi Mihály püspök mellszobrát gyergyói alkotó, Jánosi József készítette, és az első szentmiklósi szoborkiállításon, talán 1910-ben láthatták először. Bajtalan István öntötte alumíniumból. Jól állunk tehát nagyjainkat ábrázoló szobrokkal, a városi temetőben még Szabó György apát Szervátius Jenő által készített síremléke érdemelne meg egy komolyabb felújítást, de abból valószínű, soha nem lesz semmi” – összegez az újságíró. Balázs Katalin Székelyhon.ro 2016. május 2.Összetartozást hirdető kórustalálkozóHarmincadik alkalommal rendezték meg szombaton a gyergyói főesperesi kerület egyházi énekkarainak találkozóját. Tizennégy kórus mutatkozott be Gyergyóújfaluban. Szombaton délelőtt szentmisével kezdődött a Kájoni János nevét viselő kórustalálkozó az újfalvi templomban, majd sorra léptek a hallgatóság elé a körzet énekkarai. Szárhegy, Tekerőpatak, Csomafalva, Alfalu, Kilyénfalva, Remete, Ditró, Újfalu, Tölgyes, Maroshévíz, Borszék kórusai mellett Gyergyószentmiklósról a Szent Miklós, a Szent István, illetve az örmény katolikus plébánia kórusai vettek részt az eseményen. „Színvonalas volt a kórusok szereplése, az énekkarok jól felkészültek, mindegyiken érződik a munka” – összegzett Bíró Zsolt karnagy. A szentmiklósi örmény plébánia énekkarának vezetőjeként mondta el, nagyon sok próba előzi meg a fellépéseket, amelyek – templomi kórusokról lévén szó – általában heti gyakorisággal vannak. A szombati rendezvényen vélhetően minden résztvevő megérezhette az összhangzást, közös tevékenységük révén pedig bizonyára az összetartozást is. Ehhez a szervező Tankó Géza újfalvi plébános és Molnár Sándor kántor, karvezető külön alkalmat is biztosított, az ebéd mellett beszélgetésre is alkalmat teremtve a mintegy 350 résztvevőnek. A Kájoni János Kórustalálkozó vándorzászlaja egy évig az újfalvi egyházkórusnál marad, jövőben a 31. találkozót szervező kilyénfalvi énekkarhoz kerül. Pethő Melánia Székelyhon.ro 2016. május 4.Marosludasi tornyokSzeressétek a templomot, a templomot s az iskolát! Reményik Sándor-idézettel az újság "ősi olvasója", Kiss Ibolya általdedikált háromnyelvű kötetet kapott ajándékba a Népújság szerkesztősége. Címe: Ludus – Turnuri, towers, tornyok.Szerzői: Ioan A. Borgovan és Kiss Ibolya. A cím és a borítólap sejteti, hogy a kötetben a különböző marosludasi felekezetek templomai szerepelnek: a Szent Péter és Pál apostolok nevére felszentelt ortodox templom, a református templom, a Szent Miklós ortodox templom, a római katolikus templom, a marosgezsei Aranyszájú Szent János-templom, a Mindenszentek ortodox templom, az andrássytelepi református templom, az andrássytelepi Boldog Gizella római katolikus templom, a Szent Péter apostol görög katolikus templom, az eczkentelepi református templom. Mindenik templom történetébe betekintést nyerhet az olvasó, megtudhatja, kik voltak az alapítók, a lelkészek, s kik szolgálnak ma. A szerzők arra is kitértek, hogyan alakult a gyülekezetek lélekszáma az évek során. Illusztrációként valamennyi templom leírása mellett Kiss Ibolyának a templomról készített festménye szerepel. A szöveget román nyelvből magyarra és angolra Csíki Noémi fordította. A Mega könyvkiadó gondozásában megjelent kötetet Iulia Pop szerkesztette. Az újság "ősi olvasója", Kiss Ibolya, a Mezőség festője mindig szeretettel fogadta a Népújságot, jelenleg nyugdíjas tanárnő, a Képzőművészek Maros Megyei Egyesületének alapító tagja, több mint száz – egyéni és csoportos – kiállítása volt, képei számos országba eljutottak. A tanárnőt számos közösségépítő rendezvény szervezőjeként ismertük meg, akinek további életerőt és alkotókedvet kívánunk! Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2016. május 12.Csíksomlyó: út a teljesebb élethezPünkösd ünnepének nemcsak Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében a csíksomlyói búcsú lett a szimbóluma. Portik-Hegyi Kelemen pápai káplánnal, a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-plébánia főesperes-plébánosával pünkösd megfogható üzenetéről, a Szentlélek adományairól és a búcsújárás reneszánszáról beszélgettünk. – Ha a pünkösdöt összehasonlítjuk karácsonnyal vagy húsvéttal, sok embernek úgy tűnik, hogy a Szentlélek kiárasztásának ünnepe egy kevésbé megfogható és megtapasztalható egyházi esemény. Lelkészként találkozott-e már ezzel a dilemmával? – Az egyház tanítása szerint az Atya és a Fiú után a Szentlélek a harmadik isteni személy. Az Atyát könnyű atyaként elképzelni, közel áll az emberekhez, megvannak az ezzel kapcsolatos tapasztalataink. A Fiú, aki emberré lett, olyan volt, mint mi, tehát egészen közel áll hozzánk. A Szentírásból tudjuk, hogy Isten a szeretetét a fián keresztül mutatja meg. A Szentlélek, a harmadik isteni személy, távolabb áll a mi emberi felfogásunktól, de itt jön a képbe a hit kérdése. A Biblia leírása alapján a Szentlelket sokkal inkább gyümölcseiről lehet megismerni. Ő az a személy, akin keresztül Isten vezet bennünket, azaz a sugallatai eljutnak hozzánk. Ezek azok a gondolatok és ötletek, amelyeket nem tudatosítunk, hogyan, honnan származnak. Ezek sokszor egy-egy imádság után érkeznek. Időnként azt érezzük, hogy ilyen sugallatok révén kerül világosságba életünkben mindaz, ami addig sötétségben volt. Ezt is a Szentlélek munkájának tulajdoníthatjuk. – A Szentlélek első kiáradását Jézus mennybemenetele után tapasztalhatták meg az apostolok. Mi ennek az ünnepnek a mai ember számára szóló üzenete? – Húsvét után a negyvenedik napon Jézus fölment a mennybe, és az apostoloknak azt hagyta hátra, addig maradjanak ott, amíg a magasságból el nem tölti őket az erő, tehát ameddig a Szentlelket el nem küldi számukra. A Szentírás szerint ez a mennybemenetel után tíz napra történt meg, és ötven napra Jézus feltámadását követően. Az Apostolok cselekedete leírja, hogy az apostolok a Szűzanyával együtt imádkoztak és közösen készültek pünkösd eljövetelére. Amikor a Szentlélek betöltötte őket, elkezdtek bátran beszélni, prédikálni, megvallva hitüket. A Szentlélek adományaként kapták meg a tudás és a bátorság lelkét. Mai szemmel nézve csodának tűnik, hogy a Jeruzsálembe érkező sokszínű és soknyelvű tömeg megértette az apostolok igehirdetését, nem voltak nyelvi korlátok. Mindez a Szentlélek műve, mint ahogy az is, hogy napjainkban szintén Máriával együtt megyünk Istenhez imádkozni, és várjuk a Szentlélek kiáradását mindennapi életünkre. Ez a kiáradás sokféleképpen megtapasztalható, átélhető a mai ember számára is. – A katolikus egyházban a pünkösd szorosan összefügg a búcsújárás hagyományával. Acsíksomlyói búcsú az egyházi rendezvények sorában is kimagasló, ahova évi rendszerességgel százezrek látogatnak el a teljes Kárpát-medencéből, de még távolabbi helyekről is. Mennyire újszerű ez a hatalmas megmozdulás? – Gyökerei egyértelműen a kommunizmus előtti időkbe nyúlnak vissza, de akkor sem járt ekkora tömeg Csíksomlyóra. A kommunizmusnak sikerült korlátoznia a búcsújárást: sokkal kisebb méretekben és kevésbé feltűnően működhetett. A rendszerváltás óta ismét reneszánszát éli, Székelyföld minden részéből indulnak zarándokok, akikhez egyre több külföldi is csatlakozik. A csíksomlyói búcsú mai méretét nagyban elősegítette a közlekedési viszonyok gyors fejlődése: személygépkocsival, buszokkal és vonattal egyaránt tömegek érkeznek, évről évre egyre többen. Sikerült újjáéleszteni a kommunizmus előtti gyalogos zarándoklat hagyományait is. Még azok is, akik nagy tömegben kocsikkal, buszokkal érkeznek, megtesznek pár órás gyalogos zarándokutat. Egyre népszerűbb az egy-két napos, az egyhetes vagy az ennél hosszabb idejű zarándoklat is. – A Mária-kegyhelyek között Kárpát-medence-szerte jelzett zarándokutak vezetnek. Ez milyen mértékben lendítette fel Csíksomlyó népszerűségét? – A spanyolországi Szent Jakab út, az El Camino mintájára Kelet-Európában is számos jelzett zarándokút létesült az elmúlt években. A Mária-kegyhelyeket napjainkra már szervezetten is összekötötték. A lengyelek nagy zarándokhelyétől, a czestochowai Fekete Madonnától Csíksomlyóra is el lehet jutni. A montenegrói Medzsugoriétől a magyarországi Máriapócson át az ausztriai Mariazellig, az erdélyi Csíksomlyóig vagy a lengyelországi Czestochowáig (hogy csak a legismertebbeket említsem) bármelyik útszakasz jelezve van gyalogos zarándokok számára. Nyilván, ilyen hosszúságú utakat kevesebben vállalnak, de vannak kisebb-nagyobb csoportok vagy családok, akik gyalog vagy kerékpárral vágnak neki a több száz kilométeres zarándokútnak. – Miért vállalják az emberek a hosszú és sok megpróbáltatással járó zarándokutakat ilyenkor, pünkösd táján? – Minden zarándoklatnak van célja. Akárcsak az ember életének. A hívő ember számára ez a cél az Istennel való együttlét. A keresztény ember éppen amiatt nem bolyong a világban tanácstalanul, mert van egy világos célja. Természetesen mind a rövidebb, mind a hosszabb zarándokutak áldozatot is jelentenek, ami révén a zarándok megtisztul. Az ember sokkal közelebb kerül a természethez, mely hozzásegít, hogy Istenhez is közelebb kerüljön. Az úton haladva megpróbál együtt járni Istennel. Ebben segítik az imádságok, az énekek és különösen az elmélkedések. A zarándok ilyenkor jobban önmagába fordul és másképp tekint az embertársaira is. Megszületik a teljesebb élethez szükséges háromszög: én, a zarándok, a szerető Isten és az embertárs. Számvetést készít értékeiről és a fölösleges dolgokról, a változtatáshoz pedig Isten segítségét kéri. A zarándoklat összetett dolog, amely egyaránt jelenti a befele, a felfele és az embertársakra történő rátekintést. Útközben a zarándok másokra is rászorul és segítséget kér, és ő maga is tud segíteni. – Mit jelent a csíksomlyói búcsú egy olyan világban, ahol folyamatosan csökken a kereszténységüket megélő és megvalló emberek száma? Mekkora lehet ennek az evangélizációs szerepe? – Sok olyan emberrel találkoztam már, akiket a kíváncsiság hozott el Csíksomlyóra. Feltették maguknak a kérdést: mi történik itt, ahova több százezer ember megy? Van ennek a helynek valamilyen kisugárzása, vonzása? Természetfölötti dolog ez, tényleg van Isten? Minden emberben benne rejlik a keresés, az anyagi világ fölé történő fölemelkedés vágya. Az emberek azt érzik, ők többre vannak teremtve annál, mint amit a mindennapi életben megtapasztalnak. Sokan kíváncsiságból jönnek el, és itt valami megragadja őket. Valami olyasmit kapnak, amire szükségük van. Amit nem találnak meg hétköznapi munkájukban és a napi élvezetekben. Sok ember megtapasztalja ezt a hiányérzetet, és erre kap választ a búcsún. Utána rendszerint alig várják a következő találkozót, hogy ebből az érzésből még többet kaphassanak. Így kerülnek közelebb Istenhez. Utána elkezdenek tovább kutatni, keresni, kérdezni, tanulmányozni, és eljutnak a hit kérdéséig. Sokan így kerülnek újra kapcsolatba Istennel és az egyházzal. – Mennyire van a pünkösdi búcsújárásnak ökumenikus kisugárzása, hiszen Csíksomlyóra sok protestáns is eljut... – Valóban sok református, unitárius és még más felekezethez tartozó, sőt még nem hívők is eljönnek Csíksomlyóra. Az a jó ebben a nagy rendezvényben, hogy szerető atyaként Isten mindenkinek tud adni valamit. Van, aki éppen itt tudja befogadni azt, amit Isten akar adni neki. Ezt nem ökumenizmusnak nevezném – a katolikus egyház itt nem az ökumenizmust akarja építeni, ami amúgy fő célkitűzései közé tartozik, hanem itt igyekszik megélni azt, ami a vallásos életéhez hozzátartozik. Ezt viszont nem úgy teszi, hogy másokat kizárjon. Az itt megélt vallásosság, az Isten és az emberi szeretet kisugárzik, és ez vonz másokat. Annyiban nevezhetjük ökumenikus eseménynek, amennyiben itt a különböző felekezetűek együtt imádkozva, egymást elfogadva és egymás iránti szeretetet megélve közelebb kerülnek Istenhez. A katolikus egyház azt mutatja meg, hogyan éli ő a pünkösdöt, és a más felekezetű ember ebből azt választhatja ki, ami számára jó. – Gyergyószentmiklósi főesperes-plébánosként ön számára mit jelent pünkösd ünnepe? – Számunkra a pünkösd megélése több szempontból is összekapcsolódik a zarándoklattal. Az utóbbi öt évben Gyergyószentmiklós fogadja a Magyarországról vonattal érkező zarándokokat. Városunkban és a környéken szállnak meg, mi látjuk el őket étellel, itallal, ami lehetőséget ad a szeretet megélésére. De nemcsak a Budapestről érkező zarándokvonat vendégeit fogadjuk ilyenkor, hanem Gyergyószentmiklós testvérvárosainak – Kiskunmajsa, Topolya – zarándokait is. Ez is része a pünkösdi felkészülésnek, akárcsak a bérmálás. Pünkösdkor évről évre mintegy száz fiatal kaphatja meg a bérmálás szentségében a Szentlélek ajándékait. A városban van egy kis létszámú görög katolikus közösség és egy nagyobb lélekszámú örmény katolikus közösség, akik szintén bekapcsolódnak a pünkösdi ünneplésünkbe. A katolikus közösséget két egyházközség, a város nyugati részén található, nyolc éve alakult Szent István egyházközség és a hívők kétharmadát magában foglaló Szent Miklós-plébánia gondozza. Makkay Józse Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. június 4.Megemlékeztek Trianonról GyergyószentmiklósonA trianoni békeszerződésre és annak következményeire pénteken este a Szent Miklós-templomban emlékeztek Gyergyószentmiklóson. Fórika Sebestyén, az emlékező ünnepséget szervező művelődési központ vezetője és Benedek Csaba történelemtanár visszatekintőjében az 1920. június 4-ét, a békeszerződést megelőző időszakról, a békediktátum megszületéséről szólt. A politikusok mellett Tőkés-Bencze Zsuzsanna unitárius és Biró Sándor református lelkész is szólt az egybegyűltekhez, megosztották gondolataikat a Magyar Országgyűlés által átkeretezett, átértékelt és a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánított eseményről, annak fontosságáról. Az emlékező ünnepségen a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar több tagja is alkalomhoz illő dalokat játszott, illetve népdalt énekelt Varga Katalin-Eszter. A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Mintegy 3,2 millió ember, a magyarság harmada került az új határokon túlra. Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává. Baricz Tamás Imola | Székelyhon.ro 2016. augusztus 25.Román mise Magyarbékásban, egyetlen magyar DamukonMagyarbékás és Damuk a szórványok szórványa, a Szent Miklós egyházközség legtávolabbi fíliája. Ide tartozik Háromkút is, ott kéthetente van szentmise, a két messzebbre eső közösséghez havonta egyszer jár a lelkipásztor. Simó Ferenc kisegítő lelkész a szórványszolgálatos, hozzá csatlakoztunk. Ha Gyergyószentmiklósról nézzük, hátborzongató, hogy van két olyan, egyházilag hozzá tartozó település, ahová csak havonta jut el a pap. Rettenetesnek keresztelhető az a tény is, hogy a magyar emberek ott románul hallgatják Isten igéjét. De ha közelebb megy hozzájuk a szentmiklósi, rádöbben, a legkisebb jelentősége annak van, hogy a Mi Atyánk vagy a Tatăl nostru csendül-e fel a templomban. Vasárnap reggel kilenckor már ott álltunk a damuki templom előtt, miután a Gyilkostó és szoros kanyarjain túljutottunk, a főútról letértünk, majd autónkat elhagyva a hegytetői istenházához harántolva fellihegtünk. Igen, itt a templom közel van az éghez, kész zarándoklat egy-egy szentmisére menés, temetés. Mindössze pár hívőre várunk, megfogyatkoztak. Ide járnak a görög-katolikusok is egy páran, de még így is, pappal, sofőrrel alig érjük el a tizenegy fős létszámot. Csoda-e, ha a lelkipásztornak van ideje mise közben mindenkivel kezet fogni, béke veledet kívánni, mégsem húzódik többórásra a szertartás. Az egykori hívek közül sokan a másvilágra, sokan külföldre költöztek, olyan sem egy van, aki baptistának állt át. Úgy tudják a „mAradékok” azért, mert őket nem fenyegeti a halál. Akik ide jönnek, az élettel vannak elfoglalva. Egy család érkezik felfelé a hegyen. Idősebb házaspár három gyerekkel. Öt kilométerről jönnek. A férfi le-lemArad, benne van a korban, s a hamarabb odaérkező élete párja tudatja is velünk, megrendezte egészségét a sok kaszálás. Ő Bara Béla, az egyetlen magyar. „Én ott születtem Gyimesközéplokon, Farkaspallónál nőttem fel. Megnősültem, s még hét évet Pallónál laktunk, de amikor apósom itt Damukon elhalt, lejöttünk ide. 1975-ben. Azóta itt lakunk. Még van egy magyar a faluban, Rakottyásból jött, itt lent, a gödörben lakik, de más nincs. Én vagyok az egyetlen római katolikus. Egyedül nekem nem misézhet a pap magyarul, megszoktam a románt. Mit csináljunk, a többiek nem értenek magyarul.” Gyóntatással kezdődik a szertartás. A hét elsőáldozott hívő kivétel nélkül igényt tart erre. Simó Ferenc azt mondja, ez minden hónapban így történik. Az idősebb asszonyok a sekrestyei gyóntatószék felé igyekezve papírcetlit szorongatnak kezükbe. Az összetűrt füzetlapból kikandikálnak az egylejesek. Misét akarnak mondatni, annak árát viszik a papnak. Egészségért, gyógyulásért, a gazdaságért kérnek ilyenkor közbenjárást. Jó lelkek, más káráért „feketemisét” itt nem szoktak kérni. Bara Béla felesége is megy, meggyónik, majd mise közben el-elmorzsol egy-egy könnycseppet. Áldozás után nem bírja fékezni magát, hiába próbál tekintettel lenni az arcát simogató kislánykára, kitör belőle a zokogás. A kis templomban, ahol a jobboldali padsorokban a férfiak ülnek, balról pedig a fehérnépek, sűrűn hullanak a könnycseppek, nincs ember, ki könnyeivel ne küszködne, ne szipogna. Együttérzés jele ez. A házaspár két fiúgyermeknek adott életet. Mára mindkettő halott. Egyik betegségben, másik balesetben vesztette életét. Egyik fiú után egy unoka van, édesanyjával idegenbe költözött. A másikat felesége még éltében elhagyta, s hagyta a három gyermeket is. A két nagyobb fiút, és az akkor másfél éves kislányt. Aztán megtörtént a tragédia, a kicsik apa nélkül, a nagyszülőkre mAradtak. Bara Béla és felesége tisztességgel nevelte a gyerkőcöket, a kicsike nyugdíjt gazdálkodásból pótolva. Nemrég megérkezett az anya. Visszaköveteli a gyermekeit, vinné magával mind a hármat jelenlegi életébe, Spanyolországba. Bírósági ügy lett az igényből, és nem nyomott a latban, hogy az anya elhagyta egykor kicsinyeit, az sem, hogy a gyerekek a nagyszülőkhöz ragaszkodnak, hogy az egyik fiú olyan ügyes focista, hogy ingyen kapott kosztot, kvártélyt Piatra Neamțon. Döntés, fellebbezés, majd újabb döntés erősíti: az anya viheti gyermekeit. „Hogy vehetnék el őket tőlem? Erőszakkal? Nem adom. Ilyen nem létezhet” - mondja Bara Béla, és bízik Istenben-emberben, hogy megmAradhat kicsike családja egy fedél alatt. Továbbindulunk, Magyarbékás irányába. Hajdanán Damuk Magyarbékásnak volt a filiája, nagy plébánia is van ott, s bár régen nincs helyben lakó pap, nem áll üresen az ingatlan. Bérbe adta az egyház, kvártély fejében a lakók csinosítják az épületet. Hiba nincs az egyezségben – így tűnik kívülről, hisz új cserepek a tetőn, néhány nyílászárót is termopánra cseréltek már. Egy udvaron van a plébánia, templom és temető. Délben kezdődik a mise, a templom búcsúünnepe ez, Szent István napja. Hogy kevesen vagyunk-e vagy sokan, nézőpont kérdése. Szám szerint huszonnyolcan, görög- és római katolikusok együtt hallgatjuk: „Szfântul Ștefan, regele Ungariei...”, azaz Szent István, Magyarország királya. Simó Ferenc lelkipásztor prédikációjában a történelmi tények mellé fűzi a szentség fogalmának ismertetését is. A szent élet, mint mondja, nem egy történelem ködébe veszett, pár személy által birtokolható előjog, hanem a mai valóság része. Pisszenés nélkül hallgatták lelkipásztorukat a hívek, mint mondták, egymás között csak mosolygós papként emlegetik. Mert ugyan ritkán jön, de akkor kedélyesen szóba áll velük, leül asztalukhoz, meghallgatja bajaikat. Hozzám pártol egy asszony, és be is mutatkozik: csángó-féle vagyok. Nem gyimesi, nem is moldvai. Hargitában született, csak így jelöli meg világra jöttének helyét. Aztán olyan férjet kapott, aki az italt nála többre értékelte. RámAradt a bú s a sok kapálás. Elment Bukarestbe, „servitoare” lett. Férjet is kapott, mint mondja, olyant, amilyent ott kaphatott: románt. Harminc év együttélés feledtette a múltat és a magyar nyelvet. Annak is története van, miért él Magyarbékásban. Itt van a lányának egy lakása. „Leányom kiment Olaszországba. Hiúba aludt, most háza van. Az itthoni lakása üres, én kócsolom.” Megértik egymást? – kérdez ránk egy idős asszony tiszta magyarsággal. Ő itt az egyetlen személy, aki színtiszta magyar származásában és nyelvében egyaránt. Kilencven esztendős, s mint mondja, kicsit nehezére esik a menés újabban, eddig semmi baj nem volt a „szerkezettel”. Simon Rozália ő, aki a legtöbbet tud az egyházközségről, hiszen fél évszázadon át kántor és mindenes volt, nemrég adta át öccsének az orgonálást. „Itt születtem magyar családban. Kilencen voltunk testvérek. Háború előtt még olyan sokan voltunk itt magyarok, hogy a templompadok tele voltak. Akkoriban volt még helyben lakó lelkipásztor is, a katonapap, Ambrus Szaniszló” – sorolja a tényeket, mint akinek az idő nem kezdte ki a memóriáját. A háború romlást hozott. A katolikus templomot is kiürítették. Nagy szerencse, hogy egy román pap amit összeszedhetett, megőrizte, az ortodox templomban tartotta, tőle vehette át a javakat a '60-as években Dani Gergely plébános és Bodó Péter lelkipásztor. Bodó Péter segített a templom újra-berendezésében, ő járt vissza rendszeresen a magyarbékásiakhoz, damukiakhoz is. Három napba is beletelt az utazása az akkori közlekedési feltételek mellett, s ha megérkezett, a plébánián hált meg egy-két éjszakát. Ma már a görökkatolikusokkal együtt sem sikerül megtölteni a templomot, még a búcsús szentmisén sem. De ennek is van előnye, legalább mindenkit meg lehet hívni utána ebédre. Mert a plébániaudvarban hosszú, terített asztal várt mindannyiunkat. Rózsika néni csak mesélte a templom múltját, aztán rátért a sajátjára is. Gyereke neki nem született. De a szomszédban volt egy többgyerekes család, s köztük egy ügyes kislány, aki a többieknél is szívesebben volt Simonéknál. Tizenegy éves volt Lenuța, amikor Rózsika néni férjétől őt kapta születésnapi ajándékba: örökbe fogadták. „Olyan jól süt és főz, érzéke van hozzá. Azt mondják, én tanítottam, de nem kellett őt tanítani. Azt is mondják, hasonlít hozzám. Hát ezt a csodát” – lelkendezik a kilencven éves néni, és jön is fogadott lánya, nem másért, csak hogy az anya arcát megsimogassa, kívánságát kitudakolja. Lenuța nem beszél magyarul, azt mondja, hibásan ejtené a szót, s restellné miatta magát. Mint ahogy románul kínálja a csorbát Laci is, ő főzte nagy izgalommal, mert ekkora adagot még sosem készített. Jóllakatnak aztán töltött káposztával, többféle süteménnyel, és a kávé mellett annyira oldódik a hangulat, hogy még a cölibátus kérdését is megpendítik lelkipásztoruknak. Ragasztott nevéhez híven csak mosolyog Simó Ferenc, majd búcsúzáskor mindenkihez szól egy jó szót. Hogy meglátja, jobb lesz, bízzon Istenben, legyen lelkében béke, imádkozzon, mi is imádkozunk érte. És ha kicsi időre is, de az emberek mosolyra váltanak, törpül a bánat. Mert az örömnek és gyásznak, a léleknek, ha közelről nézzük, nincs nemzetisége. Balázs Katalin Székelyhon.ro 2016. szeptember 12.Torjai SzeptemberfesztTizenharmadik alkalommal szerveztek falunapokat – amelyeket három esztendővel ezelőtt Szeptemberfesztre kereszteltek át – az elmúlt hétvégén az Aporok 709 éves falujában. A rendezvényen hídmérleget, ravatalozóházat, új hidat és napközi otthont adtak át, hatvanméteres puliszkát készítettek, nemzetközi főzőversenyt tartottak, és tegnap a Mária-kápolna kertjében ünnepi szentmisét celebráltak. A torjai volt Felső-Háromszék idei utolsó előtti faluünnepe, az utolsót Bélafalván tartják. A falunapok résztvevőinek egészségügyi ellátásáról a Salvatore Egyesület önkéntesei gondoskodtak. A községháza folyosóján mindkét napon mezőgazdasági terménykiállítást lehetett megtekinteni. A falunapokon Torja négy magyarországi testvértelepülése is képviseltette magát. Négy avatóünnepség A falunapok szombat délelőtt Altorja határában, a homokbányánál kezdődtek, ahol átadták a községközpont korszerű, 18 méter hosszú, hatvan tonnáig mérő hídmérlegét, amivel a torjai mezőgazdászok régi vágya teljesült, már nem kell a céhes városba menniük lemérni az eladott zöldséget. A húszezer eurós digitális mérleget az Agrosic Egyesület vásárolta meg, a mérlegház felépítését pedig a torjai községháza vállalta. Az új mérleget Tímár Zoltán feltorjai római katolikus plébános és Egyed László Levente feltorjai református lelkipásztor szentelte fel, illetve áldotta meg. Ezt követően a Karatna falurészen, a temetőkertben átadták a község ötödik és egyben utolsó, európai uniós elvárások szerint megépített ravatalozóházát, amelyet Beke Boróka karatnai református lelkész és Tímár Zoltán római katolikus plébános áldott meg, illetve szentelt fel. A temetőből az ünneplők a karatnai új, tizennyolc méter hosszú és hat méter széles hídhoz vonultak, amely határidő előtt készült el. Torja legdrágább és legforgalmasabb hídja mintegy 500 ezer lejbe került, amiből 166 ezer lejt a megyei önkormányzat állt. Az avatószalagot többek között Kovács Ödön megyemenedzser vágta el. Az egyház képviselőinek áldását követően a Kicsi Antal-iskola udvarán lévő 1-es számú óvoda épületében az új napközi otthont avatták fel. Egy régi épületet javítottak ki, korszerű napközit létesítettek. A felújítás eddig 250 ezer lejbe került, és a teljes összeget a helyi költségvetésből fedezték. Díjak, kitüntetések Szombat délelőtt az eddigi hagyományokhoz híven a községháza előtt felállított életfánál (amelyre felkerült a múlt esztendő szeptembere óta a községben született harmincnyolc újszülött nevét és születési időpontját tartalmazó réztábla) közös fénykép készült. Ezt követően a művelődési otthon nagytermében megtartották a nagykorúsítási ünnepséget, az 1998-ban született fiataloknak Kerekes Tibor jegyző gratulált. Daragus Attila polgármester meglepetésként bejelentette: a falunapokra elkészült az öt évvel ezelőtt megjelent Torja képes albumának második, bővített kiadása, majd a színpadra hívta a testvértelepülések képviselőit, akiknek elsőként adott át egy-egy példányt az albumból. Idén a Torjáért-díjat Kovács Ödön megyemenedzser vehette át, aki bejelentette, hogy a megyei tanács idei kézdiszéki prioritása a hilibi és a futásfalvi út leaszfaltozása. Ez évben egyetlen személy, Sólyom István matematikatanár kapott díszpolgári kitüntetést. A község vezetői emléklapot, bekeretezett életfás képet, képes albumot és egy-egy szál virágot nyújtottak át az ünnepségen jelen levő édesanyáknak. Nemzetközi főzőverseny tizenegy csapattal Délután hatvan torjai asszony és lány, valamint tizenöt férfi elkészítette a 2008-ban világrekordként jegyzett, 150,32 méteres feltűrt túrós puliszka hatvanméteres „kistestvérét”, amely négy perc alatt fogyott el. A szombati nap leglátványosabb eseményét a nemzetközi főzőverseny jelentette, amelyen tizenegy hazai és határon túli csapat mérte össze tudását. megyénket a torjai Hagyományőrzők, a Gazdaasszonyok, a Juhászok, a 142-es Szent Miklós Cserkészcsapat, valamint a kézdimartonfalvi Molnár Ede, a Katrosa Vadászegyesület és Mikóújfalu képviselte. A csapatok a rendelkezésükre álló három óra alatt rendkívül változatos ételeket állítottak elő. A torjai Gazdaaszonyok hatvankét kürtőskalácsot sütöttek. A zsűri elnöke vitéz Komlósi Mihály volt. A szervezők minden részt vevő csapatot díjaztak, nem történt különösebb rangsorolás, és több különdíjat osztott ki v. Komlósi Mihály, a Budapesti Vitézi Rend kulturális székkapitánya. Mária-búcsús szentmise Tegnap délelőtt az altorjai plébániánál gyülekeztek huszárok, cserkészek, népviseletbe öltözött helybeliek és csokonavisontaiak, majd indultak lóháton és feldíszített szekereken a Mária-kápolnához. A menet élén a Kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara és a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület kézdiszéki huszárjai, valamint a Szent Miklós Cserkészcsapat tagjai haladtak. A délben kezdődő Mária-napi búcsús szentmisét a Mária-kápolna kertjében Diósi Dávid tiszteletbeli kanonok, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet rektorhelyettese celebrálta. A szentmise végén Daragus Attila polgármester örömét fejezte ki, hogy hosszú évtizedek után hamarosan torjai római katolikus lelkészt is felszentelnek Mike Ervin papnövendék személyében. Ugyanakkor Torjáért-díjat nyújtott át a szentmise főcelebránsának, Diósi Dávid kanonoknak. Egy szép Mária-éneket latin és magyar nyelven Dobai Júlia negyedik osztályos tanuló énekelt el. A szentmise a magyar és a székely himnusz, valamint Vörösmarty Mihály Szózatának az eléneklésével ért véget. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. október 12.500 éves a reformációProtestáns Marosvásárhely Amikor ötszáz évvel ezelőtt a Wittenberg nevű német városból elindult a világtörténelem egyik legnagyobb lelki, szellemi mozgalma, a reformáció, városunkban – amit akkor Székelyvásárhelyként ismertek – két nagy egyházi intézmény, központ létezett: a város hivatalos plébániája a mai Bolyai tetőn, és a Ferenc-rendi barátok temploma meg kolostora a vár területén. Az egykori Szent Miklós-egyház helyén ma a református kollégium működik, az akkori ferences templomot pedig református Vártemplomként emlegetik a marosvásárhelyiek. Közben felépült a városban harmincnál is több templom, jelezve az idők változását, nyelvek és kultúrák találkozását, mutatva másnak és a nagyvilágnak, hogy több vallásfelekezet békésen megfér egymás mellett. Marosvásárhely reformációjának első megbízható adata 1556. augusztus 6-a, amikor a szerzetesek távozni kényszerülnek a ferences kolostorból és templomból. A kolozsvári országgyűlés az üresen maradt kolostor épületében megengedi az iskolaalapítást, s így 1557-ben indul el ott a schola particula, amely az ide menekült sárospataki kollégiummal egyesülve (1718) a Székelyföld első református kollégiuma, főiskolája lesz. Marosvásárhely távol esett a nagy hitviták helyszíneitől, itt sokkal csendesebben, majdhogynem észrevétlenül zajlott a hitújítás eseménysorozata. Krónikások feljegyezték, volt olyan időszak a város életében, amikor – egy férfit kivéve – a lakosság teljesen reformátusnak vallotta magát. Természetesen az idők folyamán sokszor változott a város vallásos, felekezeti összetétele, de a magyarság túlnyomó része mindmáig református. Ezt igazolja az a mai vallásos életkép, hogy a város húsz magyar templomából tíz református, kettő unitárius, egy evangélikus és egy baptista. Egyháztörténeti feljegyzések szerint városunkban a reformáció századában három zsinatot tartottak, melyek közül az első (1559) döntő jelentőségű volt az erdélyi, sőt az egész magyar reformáció szempontjából. Alapjában véve itt, ezen a zsinaton dőlt el végérvényesen az erdélyi szász egyház és a magyar gyülekezetek hitvallásos szétválása. Az erdélyi hitújítás forrongó éveiben még tartottak városunkban két zsinatot: 1566. május 19- én, amelyen már az unitarizmus felé hajlottak, és 1567. szeptember 1-jén, amikor egészen antitrinitárius (a szentháromság elvetése) szellemű megegyezés született. Dávid Ferenc halála, majd a katolikus Báthoriak és a későbbi református fejedelmek kora nem kedvezett az unitárius tanok terjedésének, és Marosvásárhely egy erdélyi református régió, a Mezőség, Székelyföld, Küküllő és Fehér vármegyék találkozásánál református vallási központtá fejlődött. A marosvásárhelyi református egyház súlyát és fontosságát igazolja az a történelmi tény, hogy Erdély 45 református püspöke közül nyolc városunkban volt lelkipásztor, a sor Göcsi Mátéval kezdődik, majd folytatódik Zágoni Aranka Györgyön (az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság megalapítójának apja), Antal Jánoson keresztül Csiha Kálmánig. Az erdélyi református egyház történetében volt egy időszak a 18. században, amikor minden második évben itt tartották közgyűlésüket vagy zsinatukat. Ugyancsak az itteni református egyház jelentőségét igazolja, hogy 1720-ban a református kollégiumban elindítják a teológiai tanszéket, ami – Nagyenyed és Kolozsvár mellett – az erdélyi református lelkipásztorképzést jelentette. Ez a teológiai tanszék 1854-ben szűnik meg bágyi Török János székely vértanú kivégzésével. Pál-Antal Sándor Marosvásárhely történetében állapítja meg: "a marosvásárhelyi református egyházközség Erdély egyik legnépesebb és legerősebb gyülekezete a 18. században is". Majd a következő században felépül a második református templom, a Kistemplom. Ma városunkban kilenc református templom található és egy gyülekezeti ház, és ehhez a tíz egyházközséghez több mint 30.000 egyháztag tartozik – a város teljes lakosságának egynegyede. A 19. században szerveződik a másik két protestáns egyházközség, az evangélikus és az unitárius, sőt utóbbi az ezredfordulón felépíti második templomát is a Kövesdombon. A protestáns felekezetek legifjabbika Marosvásárhelyen a baptista közösség, amely – egyedüliként – törvényesen épített templomot itt a kommunizmus idején. Egy ötödfél évszázados egyház múltját és súlyát, szellemi és lelki értékét, kulturális és művelődési fontosságát nemcsak a templomok és az ezekben végzett vallásos tevékenységek mutatják, hanem közvetve és közvetlenül beleépül hatása a helység életébe. Így gazdagította a város szellemi és tudományos életét a több mint 450 éves református kollégium messze földön híres tanáraival és itt végzett tanulóival, majd az egykori leányiskolával. Sorozatunkban igyekszünk ezeket a protestáns gyülekezeteket és templomaikat részletesebben is bemutatni, s akkor majd neves vagy kevésbé ismert nevek kerülnek elő a feledés homályából, olyanok, akik hozzájárultak e város lelki, szellemi, kulturális életének gazdagításához. Példaként csak a kisebbségi létben eltöltött század protestáns egyházi személyiségeire emlékeztetek, akik ott élnek emlékeinkben: Bernády György, Farczády Elek, Ágoston Albert főgondnokok, Tóthfalusi József református lelkipásztor (a Képes Szent Biblia kiadója, a Kemény Zsigmond Társaság elnöke), Csiha Kálmán református esperes, püspök, Kolcsár Sándor unitárius esperes, közéleti ember, Fülöp G. Dénes iskola- és intézményalapító lelkipásztor. De itt élt, szolgált és küzdött Tolnai Lajos író, vártemplomi lelkipásztor, Antal János kollégiumi tanár, püspök. Ha csak érintőlegesen is, szólnunk kell az egyházak egyik nagyon fontos lelki, szellemi és nemzeti neveléséről – a zenéről. Ma Marosvásárhelyen a Kultúrpalota koncertorgonája mellett csak a templomokban vannak orgonák, amelyeken színvonalas orgonakoncerteket tartanak, és ahol felekezettől vagy akár nemzetiségtől függetlenül együtt vannak a város lakói. Csak a Vártemplomnak 2016-ban három olyan énekkara van – Psalmus vegyes kar, Musica Humana női énekkar és Vox Angelica gyerekkórus – amelyek külföldi szerepléseik mellett hetente négyszer tartanak próbát. Aligha van ma itt élőbb közösség, mint azoknak a különböző korosztályokhoz tartozó énekkari tagoknak a találkozása, akik heti rendszerességgel együtt énekelnek vallásos és más műveket. Mindezek felemlegetése nem véletlen, hiszen az egyház egyik legnagyobb küldetése és szolgálata, lelki ereje a közösség megélése. Ennek bibliai alapja van, és egyben nemzetmegtartó hivatása. Ezért is él ma itt, ebben a városban egy tucatnál is több protestáns egyházközség békésen egymás mellett a nem protestáns vallásfelekezetek gyülekezeteivel, egyháztagjaival. Ötvös József Népújság (Marosvásárhely) 2017. január 13.Naptár száznegyvenezer évre70 éves lett Burján-Gál Emil szobrászművész, költő, szakíró. A születésnap ürügyén gyermekkorról, társadalmi átalakulásokról, művészetről, mesterekről, művészi hitvallásról, megvalósított és beteljesítetlen álmokról, irodalomról és esztétikáról beszélgetett az ünnepelttel Székely Ferenc. – Mindjárt a háború után születtél Gyergyószentmiklóson, amikor Erdélyben még fortyogott a nagyfazék, bizonytalanság volt, szegénység, s Székelyföldön reggel is, este is szomorúan sütött a nap… Mesélj gyermekéveidről! – Plebejus üknagyapám házában születtem, aki a napóleoni háborúk és a kiegyezés között élt hatvan évet. Fia egyéves volt, amikor a budai alagutat kezdték építeni, ő már nyolcvannégy esztendőt megélt, de lánya, apai nagyanyám, Kálmán Imre kortársa, 102 évig lehetett köztünk. Férje, Burján Tamás nagyapám Ady Endrével járhatott volna óvodába. Óvodáskoromból arra emlékszem, hogy szüleim, mikor mezőre mentek, leültettek a kicsi székre, előttem volt asztalnak a konyhaszék, rajta papír, olló, színes ceruza, azokkal eltöltöttem néhány órát hazatérésükig. Apám egyik lánytestvérének ma is őrzöm egyik olajfestményét – ennyi volt a vizuális felkészítőm. Vakáció előtt kiállította az óvó néni a kézimunkákat, én pedig csodálkoztam, mi dicsérni való van abban, hogy a kartonra előrajzolt állatfigurákat tűvel körül tudjuk szurkálni. (Ez a pontokkal való rajzolás felbukkant még főiskolás koromban, amikor ollóheggyel megkarcolt vonalak mentén kartonokat hajtogattunk, én óra-fogaskerékkel íveket pontoztam, így homorú-domború felületű síkok keletkeztek.) Elemista koromban jött divatba a kollektivizálás, a tanító néni hazaküldött agitálni: ha nem egyénileg művelik a földeket, akkor eltűnnek a parcellák közötti felszántatlan csíkok, velük pedig az ott fészkelő rágcsálók is. Erre apám legyintett, amiből levontam a következtetést: mezsgye van, róla pedig eltérő tartalmú állításokat lehet megfogalmazni. Az egy-valóság igazságára sütött másféleképpen a nap. Az akkor kollektivizált vagyonunkat máig sem sikerült visszaszerezni, az égi fény itt is fátyolos... – Ki vette észre elsőbben, hogy a te kezedben másként áll az ecset, de még a toll is?... – Hatodikos lehettem, amikor az alfalvi születésű Ambrus Imre tanárt Gyergyószentmiklósra nevezték ki. Rajzkört szervezett, tanítgatott és felvételizni küldött. Hetedikben már marosvásárhelyi diák voltam. Nagy Páltól kaptunk olyan feladatot, hogy írjunk a megyei tárlatról. Bordi András Erdőmunkás című életnagyságú akvarellje tetszett meg. Akkor szembesültem azzal, hogy külön lehet fogalmazni a kompozíció festőiségéről és az ábrázolt portré modelljének személyiségéről. Erre mondják, hogy együtt jár a mit és a hogyan, azaz: a jelenségi és a lényegi összefüggések, az ábrázolás meg a festői értelem. Nagy Pál irodalmi kört vezetett, amikor tanáraim: ifj. Bordi Géza és Péterfy László felszólalásra jelentkezett, visszafojtott csend várta. Középiskolás koromban kezdtem verseket fordítgatni, némi formaérzék-fejlesztés céljából. A szobrászatot a „mezsgye-tanulság” miatt választottam, mert az kézzel foghatóbb, tapinthatóbb, objektívebb kapcsolatot tett lehetővé az ábrázolásra kerülő modell és portréja között, mint a festészet. – Marosvásárhely után következett Kolozsvár, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola. Mesélj az ottani évekről! – Érettségi körül kezdtek megjelenni Bretter György cikkei az Utunkban; jó volt az óráira járni. Első éves koromban Földes László egy fél évig alkotás lélektant adott elő, közben be-bejártam a harmadévesek esztétikaóráira is, hogy majd, amikor minket tanít, tudjak kérdezni. Sajnos ’73 januárjában kikísértük a Házsongárdi temetőbe. A nyolcvanas években, kölcsön kaptam a korábban végzettektől a jegyzeteket, össze is állítottam egy kéziratra való szöveget; korábban Földes és Tóth Sándor is kiadták tanáruk, Gaál Gábor filozófiai előadásait. Salvanu Virgil ábrázoló geometriát adott elő (ami vizuális logika), ezt a tudást kamatoztattam műszaki rajzórákon Ditróban és Gyergyószentmiklóson. Egy ditrói, Gyergyószentmiklóson érettségizett diákom Budapesten bejutott az építészeti szakra. Szobrásztanárom négy éven át Korondi Jenő volt, közben fél évig Kós Andrástól tanultunk kompozíciót. Borghida Istvánhoz jártunk művészettörténet-órákra. Amikor Budapesten beszabadultam a Szépművészeti Múzeum állandó kiállítására, s a termek közepéből szétnéztem, melyik falon vannak a vonzó, s melyiken az érdektelen festmények, akkor láttam, hogy az előbbi csoportban lévő munkák alkotóiról tanultunk, a többi akadémizmus volt. A gyakorlat igazolta Borghida jól tájékozottságát. – Első munkahelyed? – Két évig voltam tanár Gyergyóditróban, az elemi és a középiskolában. – Eközben, persze elkezdtél dolgozni… – Diplomamegvédéskor megkérdezték: mit fogok később csinálni? Azt válaszoltam: valami olyasmit, mint Vasarely, csak térben. Megszidtak, hogy figurális diplomamunkámmal félrevezetem a bizottságot. Mintha ugyanaz kellene legyen az, amit tanítottak, azzal, amit alkotni fogok. Sikerült kitalálni a gömbszimmetrikus mozaikkompozíciót, ezekből állítottam ki Kántor JózseffelCsíkszeredában, de az elvtársak nem kértek a tirannus születésnapjára összegyűjtött ajándékok közé ilyenfajta munkáimból... – 1987-ben munkanélkülivé váltál, s így vártad a „nagy változást”, ami ’89 végén el is jött… – Megjelent a szekuritáté fehér könyve, s a 333. oldalon szerepelek, mint aki műszaki rajzórákon soviniszta eszmékkel fertőzöm diákjaimat. A megyei tanfelügyelőségen nem iktatták kérvényemet, hogy kerüljek ki a tanügyből. Feleségemtől ugyanakkor dicshimnuszt próbáltak kicsikarni; decemberben láthatatlanokká és telefontalanokká kellett válnunk, hogy lekéssük a januári születésnapra megjelentetett Omagiu-kötetek szerkesztési szakaszát. Most lenne, mivel megszégyenítsenek!... – Ekkor már valóban közeledett a kommunizmus vége, de még mindig ki akartak „rakni” valakit a főterekre, tömeghelyekre. Kit akartak? – A párttitkárok ízlésétől és megfelelni készségétől függött. Az Omagiu című kötet viszont divattá vált, nem maradhatott el. – Mindig igent mondtál a megrendelőknek? – Nem panaszkodom, nem tolakodtak. Viszont meghívtak 1976–78 között a KISZ által szervezett parajdi alkotótáborba. Zömében vásárhelyi művészetisekkel jöttünk össze. Három nagy méretű domborművet faragtam a sóbánya falaira. – Egyéni kiállításaid legtermékenyebb évei 1982-ben zárultak. Mivel „sértetted meg” őket, hogy azután kevesebb munkát kértek tőled? – Van egy felszólító levelem a megyei kiállítás szervezőjétől, hogy gyorsan hozzam haza a fémszobraimat, ilyen mondattal: „mivel alkotmányukat kiálló, hegyes vasak képezik, elhelyezésük szükségszerű megoldása következtében még balesetveszélyesek is”. A megyei lapban megemlítették, hogy kompozícióim „érdekes kísérletek”. Akkoriban írtam az esztétikámat, amit ’87-ben elküldtem a Kriterionnak. Két hétig vitte a posta. A ’89-es kiadói tervben szerepelt, de papírhiányra hivatkozva nem került nyomdába. És összeollóztam a Földes-előadásokat. – Mi a lényege a Földes-előadásoknak? – Földes három fejezetre osztotta a tudnivalókat. „A művészetek együtt rengeteg közös kérdést vetnek fel. Az esztétikát három nagy problémakörre osztjuk. 1. Az esztétikum, a művészet és a társadalom viszonya; 2. A műalkotás elemzése; 3. A művészet mint fejlődéstörténeti jelenség.” Némileg sajátos, azaz művészetspecifikus nézőpontot érvényesített, mert míg a művészettörténet a hasonlókban mutatja ki a változásokat, az esztétika a teljesen különbözőkben keresi az azonosságot. „A különböző művészeti ágak közötti rokonság éppen a művészet sajátos voltában áll, ezen lényegi tulajdonságon belül azonban nagyon különbözők. A művészetek közti különbségek esztétikai elmélete fontos dolog. Mindabban rokonok, amit specifikumként tárgyaltunk. Minden művészeti ág közös tulajdonsága: tárgyában emberközpontú totalitás; eszméjében a különösség fokán van; kifejezési formája a művészi kép.” Így kezdődik a második problémakör. – Beszéljünk a szobrokról is. Hol találhatók köztéri szobraid, és kit ábrázolnak? – Sorolom: Gyergyószentmiklós főterén látható a három és fél méter magas Szent Miklós-szobor, a gyilkostói Oltárkőn áll egy hétméteres keresztem, a város határában, a Gac-oldal aljára egy tízméteres, gerendákból összeácsolt keresztem került, a székesfehérvári honvédek tömegsírja mellett. Az örmény származású dr. Fejér Dávid portréja a kórház előtt látható. Gyergyóremete központjába, a helység szülöttének, Cseres Tibor írónak a domborműve került, a község katolikus templomában a Herczeg Ferenc által festett mennyezetfreskót újítottam fel. Volt egy térplasztikám a város központjában lévő szökőkútban, amit kidobtak, később a Szent Miklós-szobromra mondták ki három alkalommal a száműzetést-elköltöztetést főtérrendezés ürügyén – majd minden ellenkezésem ellenére szürkére mázolták. És ami hiányzik: 2006. augusztus 23-án benyújtottam egy kérvényt az RMDSZ-hez és az önkormányzathoz, adjanak helyet egy ’56-os emlékműnek. Erre mai napig sem kaptam választ. S hadd mondjam el, néhány éve tanácsi határozat nélkül vágták ki tőből egy ötméteres csőgömb kompozíciómat a Virág negyedben. (Egy Péterváron atomfizikát végzett kollégám számította ki, hogy milyen szögben kell összehegesztenem az egyenes csöveket, hogy szabályos gömböt alkossanak; ez lehet a Vasarely műveire utaló térkompozíció. Világpremier a maga kategóriájában.) Esetemben az önmeghatározás: „ez a democsokrácia lebuktatandók mázlija” teljes színpompájában nyilvánul meg. – Voltál a Figura Stúdió díszlettervezője (is); mikortól datálódik kapcsolatod-szerelmed a színtársulattal? – Egyoldalú vonzalom volt, amit elszabotáltak. Aztán 2002 januárjában lapátra tettek, munkanélküliként a Tanulók Házához nyújtottam be kérvényt, hogy tanárkodjam. Ideiglenes kinevezésemet érvényteleníttették, akkor kezdődött szobraim kálváriája is. Máig tart megörökölt földjeim visszaadásának huzavonája, amit azzal tetéznek, hogy a jó helyen lévő, és általam visszaigényelt területeket másoknak mérik ki, a beerdősödött területeket pedig tarvágással intézték el. Feleségem, Gál Éva Emese grafikus, kilenckötetes költő, 2004-ig a Romániai Magyar Szó tudósítója volt, három interjú miatt egy fenyveskezű patrícius 2001 januárjában beperelte becsületsértés címén. Pert nyert, mégis kipenderítették az újságtól, a Vaskertes Iskolában oktatott, s megbuktatták óraadásból, hogy ne lehessen kinevezett pedagógus. Ennyi megpróbáltatást a szekuritáté sem talált ki ellenünk! Ha visszakaptam volna az eladható területeket, több szobrom lenne. „Csutakerdőm fekete, / ködruhás kísértete / leng ’sohamár’ szobraim / sehol-talapzatain.” És kézirataink sem halmozódnának… – Valahol olvastam, a szobrász, mikor egy nagy történelmi személyiség szobrát készíti, az arcmását formázza, mivel a „kép” a domináns elem, a többit saját énjéből adja hozzá. Te hogy vagy ezzel? – Itt is muszáj, hogy érvényesüljön a két fő szempont: a mit és a hogyan. Az ábrázolt személyiség egyedisége és a szobrászat általános műfaji követelményei kell ötvöződjenek. Saját szubjektivitásommal ezt szolgálom. Így válik a látvány művészi képpé. – Térjünk át irodalmi munkásságodra. Szinte annyira vagy elismert képzőművész, mint elismert költő és filozófus. Mikor írtad első versed, s hány jelent meg nyomtatásban vagy irodalmi portálokon elektronikus formátumban? – Középiskolás koromban fordítottam egy kötetnyi verset, egyik kéziratpéldányom a bukaresti földrengés idején (1977) tűnt el, a másikat, egy sokak számára nem szimpatikus szerkesztő „veszítette el”. Viszont az elismertségemmel van egy kis bibi. Amikor kiderült, hogy a főtéri szobromat el akarják költöztetni, még a helyi plébános sem nyilatkozott. Amikor a Hargita Megye Tanácsa támogatta esztétika könyvem megjelentetését, két megyeközpont egy-egy nyomdája utasította el a kivitelezést. Ez akkor volt, amikor kiderült, hogy én vagyok a szerző. Csak a Magyar Elektronikus Könyvtár „fogadott be” néhány kéziratot. Köztük van a Váci Mihály költészetét elemző tanulmányom is. (Talán nem áll messze Szilágyi DomokosArany János-, és Lászlóffy AladárSzabó Lőrinc-monográfiájától.) Szegeden jelent meg a költő születésének 90. évében; egykori diákomnak, dr. Pál Elemérnek és kiadójának maradok érte hálás. És Beke Sándornak, aki az Erdélyi Tollban közölt részleteket Fülep Lajos munkásságát elemző tanulmányom bevezetőjéből. Idén a tavalyelőtti verstermésem következik – interneten is olvashatók. – Tehát összegezzünk: nálad párhuzamosan halad(t) képzőművészeti életed, pedagógusi pályafutásod, költői-lírai gondolataid versbeöntése. Hogyan sikerült ezt az egészet egységes harmóniába terelned és művelned? – Mivel elméleti okoskodásaim központjában az esztétikai valóságok állnak, azok pedig társművészeteken átívelő törvények, nincs úgynevezett törés a különböző területek között. Váci-tanulmányom hozadéka: verseim líraisága körvonalazottabb lett. – 1990 után szinte minden évben jelent meg írásod egy-egy Korunk-számban. Mi kapcsolatod volt a kolozsvári folyóirattal? – Korunk-béli jelenlétemet Aniszi Kálmán segítette, később Kereskényi Sándor, A Hétnél pedig a 2015-ben elhunyt Adonyi Nagy Mária figyelt fel rám. Közben összegyűlt egy kötetnyi próza, vers, kiállításokkal foglalkozó cikk. – Feleséged, Gál Éva Emese szintén képzőművész, elismert, sokat publikáló költő, nagyszerű szerkesztő. Szoktatok egymásnak tanácsot adni, egymás alkotásait véleményezni, bírálni, vagy építő gondolattal segíteni? – Természetesen. Festő-költő lányunkkal sem kivételezünk. Neki decemberben jelent meg első kötete, főiskolás éveiben tizenkét Picasso-repró festői értelmét, plasztikai jelentéseit fogalmazta át alanyi lírává. Megemlíthetem egyik művészetis osztálytársamat, a közeli Borszéken élt és költővé vált Kamenitzky Antalt – tavalyelőtt késő ősszel bekövetkezett halála napjáig tartottunk vers-diskurzust. – Két bejelentett találmányod van, melyek ezek? – Másfél. Az első: három öröknaptár; 1985-ben “ártunk és ormányunk” nem nyomtatott a következő évre naptárt, magamnak kellett januárban rögtönöznöm a tanterv elkészítéséhez egy naptárfélét, aztán ezt elkezdtem tökéletesíteni. Ennek következtében van egy nyolcszáz évre, egy ezerkétszáz évre és egy száznegyvenkétezer évre szóló változat. Egyik barátommal közösen egy műszaki témát találtunk ki. – Korábban beszéltünk Földes Lászlóról. Milyen emlékeid vannak róla, mennyire aktuálisak FL gondolatai? – Stefano Bottoni jelentetett meg egy tanulmányt az ’56-os forradalom erdélyi kihatásairól, miután megtalált egy 1958-ban magyarul írt feljelentést Földes László kijelentéseiről. Ezért tíz éven át nem közölhetett! A Hét indított egy véleményháborút, próbáltam hozzászólni, amiből ezt-azt idézett az a szerkesztő, aki korábban elmismásolta versfordításaimat. Máshol sem akadt lehetőség, hogy nyomdafestéket lásson. Ahogy Földes László nem közölhetett tíz éven át, úgy a róla megfogalmazott véleményem sem jutott nyilvánosságra. Földes László a társművészetekre egyaránt érvényes esztétikai valóságok ismerője volt, a szépirodalomra vonatkozó alapgondolata pedig a Schiller által 1794. augusztus 23-án Goethének küldött leveléből olvasható ki. Ehhez a vonulathoz tartozott az 1885-ben született Fülep Lajos is. Fülepnek mai napig vannak értékelői, Földessel csupán magam foglalkozom. Mivel még nem jutott a kompilált esztétikája nyomdába, egykori tanítványaitól még várok fennmaradt jegyzeteket, egyelőre csak a képzőművész-kollégáktól kaptam, jó volna zenész hallgatóitól is kölcsönözni. Előadásainak megjelentetése hozzáférhetőbbé tenné kötetbe gyűjtött értékes írásait sokak számára. – Egy másik tanulmányodban Váci Mihály költészetét elemzed Túlzás a szép címmel. Kérlek, foglald össze a Szegeden megjelent kötet üzenetét. – Ebben is az esztétikai valóságokra összpontosítottam, azok jelenségi és lényegi kettősségére, azaz: a mit és hogyan dialektikájára. Könnyű dolgom volt, mert Váci a legköltőibb költőnk, alkotóként ő mondott alapvető, megfellebbezhetetlen igazságokat az alkotófolyamatok törvényszerűségeit leíró művészi általánosításról. Munkássága hagyományteremtő lehetne. – Hol jártál Európában, s hová szeretnél még eljutni? – Budapestig jutottunk el nejemmel 80-ban és ’82-ben. Mostanában már nem kívánkozom Európa más fővárosainak múzeumaiba. – Milyen elismerésben részesültél az elmúlt 70 év során, minek vagy tagja? – Elsősorban a szekuritátét túlszárnyaló „fenyveskezű” patríciuscsapat részesített nem kívánt „figyelmében”, amiről mondtam már néhány szót korábban. Tagja vagyok a Magyar Írószövetségnek. Elméleti munkáim fogadtatása hézagos. Nemrég sikerült egy családi honlapot nyitnunk, a következő címen vagyunk látogathatók: www.emil.burjangal.ro; https://www.evaemese.burjangal.ro; https://www.eniko.burjangal.ro Székely Ferenc Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. január 16.Huszárakadémia hatodszorHatodik alkalommal tartottak Huszárakadémiát Bálványosfürdőn és Torján. A szombati és vasárnapi rendezvényen a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSZ) tisztikara is képviseltette magát Grubits Róbert hagyományőrző huszárkapitány, az MHKHSZ fegyvernemi alelnöke és Hornyák Gábor hagyományőrző huszárkapitány, táborkari tiszt által. Szombaton Bálványosfürdőn a Vár Panzióban elméleti képzésen vehetett részt a mintegy százötven anyaországi és erdélyi huszár és hagyományőrző. Vidékünket a torjaiak, uzoniak, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület huszár- és málnásfürdői tüzércsapata, valamint a 15. székely határőr gyalogezred kézdivásárhelyi ütege képviselte. Jelen voltak huszárok Budapestről, Kaposvárról, Kecskemétről, Pápáról, Szolnokról, a Homoród mentéről, Marosszékről, Udvarhelyszékről és Csíkszékről. Hazai és magyarországi szakemberek, történészek és állatorvosok előadásokat tartottak a modern huszárság kialakulásáról, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc fegyvereiről, a württembergi huszárok vitézségéről, a hátaslovak neveléséről és tenyésztéséről. Az első nap tisztikari gyűléssel, az idei esztendő progamjainak egyeztetésével és huszárbállal ért véget. Tegnap Bálványosfürdőről Torjára utaztak a huszárok, ahol a felvonulás után részt vettek a Szent Miklós római katolikus műemlék templomban a Hatos Mihály plébános, tábori lelkész, hagyományőrző főhadnagy által celebrált ünnepi szentmisén. Ezt követően Daragus Attila, Torja polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta: megtiszteltetés a község számára, hogy hatodik alkalommal lehet a házigazdája a Huszárakadémiának. „Soha nem volt akkora szükség a hagyományőrzőkre, mint most, amikor Európa határait nemcsak döngetik, hanem már bent is vannak a vén kontinensen mindazok, akik a keresztény értékek ellenségei” – hangsúlyozta Torja polgármestere, aki köszönetet mondott az MHKHSZ tisztikarának, amiért több mint ezer kilométert utaztak, hogy jelen lehessenek a huszárakadémián, amelyet az összetartozás és összefogás jegyében szerveztek meg. Csikány Tamás budapesti történész, honvédezredes a doberdói tragédiáról, illetve a magyar huszárság hősiességéről tartott rövid előadást. A szentmise nemzeti imánk közös eléneklésével ért véget. A szentmisét követően a huszárok és hagyományőrzők a templomkertbe vonultak egy fénykép erejéig, majd Vesztergám Miklóskalocsai tárogatóművész kíséretével elénekelték a Gábor Áron rézágyúja című dalt, illetve a huszárszoborhoz vonultak, ahol megkoszorúzták az emlékjelet, majd előléptetési ceremónia következett, két közhuszárt, Demeter Zoltánt és László Lajost hadnaggyá, illetve őrmesterré léptették elő. A tárogatóművész a koszorúzás ideje alatt is muzsikált. Az idei huszárakadémia kitűzőit és az emléklapokat a Vár Panzióban elfogyasztott díszebédnél adták át, miközben ünnepélyes keretek között zárult a rendezvény. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. február 26.Ahol a temetést is fel kellett éleszteni„Istennek hála, nem volt hiábavaló 25 éve elkezdeni, farsangi rigmusfoszlányokból, töredékekből létrehozni és kibővíteni a farsangtemetés dramaturgiai játékát” – így fogalmazott Kis Portik Irén néprajzkutató a gyergyószentmiklósi maskarás télűzést követően. Több százan voltak részesei az eseménynek. Konc királynak most sem volt esélye, legyőzte őt Cibere, negyven napig ő lesz a vajda. A mulatozós, lakomázós farsangot jelképező és a kezdődő böjtöt megszemélyesítő szereplők tusájára a restaurált Népművészeti Alkotóház udvarán került sor vasárnap délben. Ezt, a negyed évszázada kialakult szokásnak megfelelően, a Szent Miklós-templomtól indult farsangi felvonulás előzte meg, amelyet a ditrói „törökök” és a barantások vezettek fel, karikás ostoraikkal harsogtatva, felverve a városközpont vasárnapi csendjét. Mindehhez a Cika és a Katorzsa zenekarok muzsikusai adták a kíséretet, és a Salamon Ernő Gimnázium fiataljai, a Hóvirág együttes és más hagyományőrzők is csatlakoztak csujjogtatásokkal, dallal, farsangi rigmusokkal. Az alkotóház udvarán több száz fős közönséget fakasztott mosolyra a gimnázium diákjainak előadásában a farsangtemetés, amelyet Portik Gabriella tanárnő tanított be számukra. A végkifejlet nem lehetett más: a tél és a farsangi időszak elbukott, elégett az ezt jelképező szalmabábu, átvette az uralmat a negyven napos böjt, aminek elviselését könnyebbé teszi az a tudat, hogy a tavasz is közel van már. A böjtös önmegtartóztatás előtt még jól esett a farsangi fánk és kalács, illetve a forralt bor is, amivel a rendezvényt szervező Művelődési Központ, a házigazda Etnographia Gyergyóiensis Alapítvány és a Gránátalma hímzőkör asszonyai megkínálták a vendégsereget. A rigmusokat sosem feledik Meghatottan követte a farsangtemetés ceremóniáját Kis Portik Irén, aki ezelőtt huszonöt évvel a feledésből felélesztette a farsangtemetés hagyományát Gyergyószentmiklóson. Az általa összegyűjtött rigmusok, a téltemetés forgatókönyve ma már egyértelműen a város életének részévé vált, a fontos ünnepnapok egyike a hamvazó szerda előtti vasárnap. Érdemes volt elkezdeni, mert látható, hogy van érdeklődés iránta, évről évre többen követik a farsangtemetést, és jó érzés látni, hogy vannak fiatalok, akik nagy lelkesedéssel veszik át és folytatják ezt a hagyományt – foglalta össze Kis Portik Irén. 25 év alatt szinte minden évben más és más csoport tanulta meg, és adta elő a farsangi felvonulással kezdődő és bábuégetéshez vezető játékot, azaz már több százan vannak, akik nem csak nézték, hanem aktív résztevői is voltak ennek. 25 évvel az elindulás után az egykori hagyomány újrateremtői gyermekeikkel együtt voltak jelen az alkotóház udvarán, ma is fontos számukra ez a népszokás. „Aki egyszer megtanulta ezeket a rigmusokat, az sosem felejti el. Bennük megfogant az igény, a ragaszkodás a népszokások, a népi kultúra iránt, és hiszem, hogy mustármagként fog ez tovább naggyá terebélyesedni. Gyergyószentmiklóson is feléledt a farsangi szokások hagyománya, az érdeklődés megvan, és hiszem, hogy jövője is van” – fogalmazott a néprajzkutató. Gergely Imre Székelyhon.ro 2017. március 14.Kitűzik a kokárdákat GyergyószékenMa már lehetőség van arra, hogy nyíltan emlékezzünk az 1848–49-es eseményekre, a forradalomra és szabadságharcra. Nincsenek tilalmak, csak az szabhat határt az ünneplésnek, ha egy településen kevésbé tartják fontosnak a megemlékező eseményeket. A nemzeti ünnep megélése lehetőség, de nem kötelesség. Az alábbiakban összegyűjtöttük a gyergyószéki települések programjait, hol, hogyan és mikor emlékeznek a magyar nemzet nagy eseményére. Gyergyószentmiklós Több rendezvény is része a gyergyószentmiklósi megemlékezésnek. A Fogarasy Mihály Szakközépiskolából indul a diákság és az érdeklődők 11 órakor a városi temetőbe, Kiss Antal őrnagy sírjához. Beszédet mond Máthé Árpád Zoltán, szaval Györfi Andrea, zenés műveket ad elő Ferencz Levente és kórusa. A megemlékezést koszorúzás zárja a temetőben. Szintén 11 órától kezdődik a Salamon Ernő Gimnázium 1848-as megemlékező irodalmi és zenés műsora a díszteremben, ugyanekkor emlékeznek a Vaskertes iskolások is tanodájuk dísztermében. Déli 12 órától ünnepi szentmisét tartanak a Szent Miklós római katolikus templomban, 13 órától a templomtól indul a felvonulás a Petőfi Sándor-szoborhoz, ezt követi a történelmi eseményre való megemlékezés és koszorúzás. Jelen lesz a szervező gyergyószentmiklósi önkormányzat és a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ képviselete mellett közreműködőként a Figura Stúdió Színház, a Gránátalma Egyesület, a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar, a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kórusa, a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, a Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület. Alfalu A diákönkormányzat szervezésében idén is Történelmi sétával kezdődik a március 15-i megemlékezés Alfaluban. 10 órakor indul a diákság az 1948-as feltárt síroknál virágot helyezve el a helyi temetőben. 11 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melyet követően a templomkertben lesz zászlófelvonás, műsor és koszorúzás. A községhez tartozó Borzonton 14 órától veszi kezdetét a megemlékezés, melynek helyszíne a templom. Szentmisét követően a helyi diákság ünnepi műsorára kerül sor, majd zászlófelvonás és koszorúzás lesz a Szent István-szobornál. Csomafalva A nemzeti ünnep rendezvényei 9.40-kor zászlófelvonással kezdődnek a Borsos Miklós téren, tíz perc múlva, 9.50-kor a templomkertben is felvonják a zászlót, 10 órakor pedig az ünnepi szentmise kezdődik. 10.50-kor Tisztelet a hősöknek címmel lesz megemlékezés a Kossuth Lajos-szobornál méltató beszédekkel, diákok előadásával, majd koszorúznak a szobornál és a hősök emlékművénél. Szárhegy A községlakók 11 órakor találkoznak a plébániatemplomban, 12 órakor felvonulnak a hősök emlékművéhez, ahol az ünnep méltatásárára és koszorúzásra kerül sor. 12.30-kor a művelődési házban kezdődik az iskolások ünnepi műsora, 13.30-tól a Cika-terembe várják az érdeklődőket a Retrospektív grafikai kiállítás megtekintésére. Ditró Déli 12 órakor ünnepi szentmise kezdődik a kéttornyú templomban, majd a templommal szemközti háborús emlékműhöz vonulnak koszorúzni a ditróiak. A megemlékezés a művelődési házban folytatódik a Puskás Tivadar Szakközépiskola szervezésében. A színes program részét képezik az ünnepi beszédek is. Remete Reggel 8 órakor lovas toborzóval kezdődik a remetei megemlékezés, 11 órakor szentmise, majd utána koszorúzás lesz a hősök emlékművénél. A rendezvények kulturális műsorral folytatódnak a művelődési házban. Újfalu Az ünnepi szentmise 11 órától kezdődik, melyet a templomkerti emlékmű megkoszorúzása és a diákság ünnepi műsora követ. Kilyénfalván kedden emlékeztek az 1848-as eseményekre. Tekerőpatakon csak az iskolában emlékeznek a szabadságharc eseményeire. Tavaly is csupán az iskola szervezett ünnepséget, a korábbi esztendőkben az akkori önkormányzati képviselők gondoskodtak a méltó főhajtásról. A szervezésben részt vett a helyi RMDSZ és az önkéntes tűzoltók is. Az iskolában szavalatok és énekek hangzanak el, de többen is jelezték, hiányolják a nemzeti ünnepen a faluszintű megmozdulásokat. Balázs Katalin szekelyhon.ro 2017. március 15.Fiatalos nemzeti ünnep GyergyószentmiklósonNagy pozitívuma volt a gyergyószentmiklósi március 15-i ünnepnek az, hogy a fiatalok, a középiskolások ezúttal nem csak kiegészítő szerepet kaptak a rendezvényen a politikusok beszédei mellett, hanem ők azok, akiknek köszönhetően emlékezetes marad ez a nap. Amellett, hogy az iskolákban megszervezték a megemlékező műsorokat, a nyilvános ünnepségeken is komoly szerepet vállaltak a fiatalok. A Fogarasy Mihály-iskola teljes diáksága jelen volt a temetőben, Kiss Antal honvéd őrnagy emlékművénél. Ez nagyon fontos tény, hiszen a teljes diákságba beleértendők a román anyanyelvű diákok is. Tanáraik először határoztak úgy, hogy osztályaikkal együtt ők is részt vesznek a magyarság fontos eseményén. Nyitás arra, hogy ezután kölcsönösen tiszteletüket fejezzék ki a másik nemzet ünnepei iránt. Színvonalas műsor hangzott el, gitáron kísért dalokkal, Györfi Andrea szavalatával és Máthé Árpád beszédével. Délben szentmisével folytatódott az ünnepségsorozat, majd a Szent Miklós-templomból a fúvószenekar vezetésével a Petőfi-szoborhoz vonultak az ünneplők, ahol a legutóbbi évekhez viszonyítva több ünneplő gyűlt össze. Itt felszólalt Gáll Hajnalka konzul, György István alpolgármester, Bende Sándor parlamenti képviselő és Barti Tihamér megyei önkormányzati alelnök is. Nagyobb hatással volt azonban a közönségre a Salamon Ernő Gimnázium két diákjának, Kecseti Istvánnak és Csorba Melindának a szavalata. András Szabolcs történelemtanár Petőfi Sándor életéről tartott rendhagyó „tanórát”. Alkalomhoz illő dalok hangzottak el az Ipartestület Férfikarától, de a leghosszabban tartó tapsot a Korpos Szabolcs által vezetett Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és zenészei által előadott dalok érdemelték ki. Fiatalossá, élővé tették az ünnepet. Az eseményt a római katolikus, a református és az unitárius lelkészek áldása, valamint a himnuszok eléneklése zárta a Szent Miklós Fúvószenekar kíséretével. Gergely Imre Székelyhon.ro 2017. április 30.Dalos seregszemle UdvarhelyenÉnekelt imádság hangjai töltötték meg szombaton az udvarhelyi Rákóczi Sportcentrumot: a Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület tizenkilencedik egyházzenei kórustalálkozóján tizennyolc kórus mutatott be két-két, az alkalomra választott művet. A kántorok és karvezetők szakmai tanácskozással zárták a nagytalálkozót. A rendszeres kóruspróbákra és egész évi liturgiai szolgálatukra tesz koronát az évenkénti kórusseregszemle. Aligha van olyan nagy templom a kerületben, ahol elférne a félezer dalos és a szépszámú érdeklődő. Ezért is volt jó helyszínválasztás a szervező székelyudvarhelyi–szombatfalvi Szent György Egyházközség részéről a sportcentrum. A házigazda kórust, a Psallite Vegyeskart nagyon sokan segítették önkéntes munkával: a sütemények elkészítésétől a vendéglátásig. Az egyházi év folyamán inkább halljuk, mint látjuk a templomokban a kórusokat. A főesperesi kerületből néhány énekkarnak megadatik a templomon kívüli fellépés lehetősége, ám sokuk számára a húsvét utáni találkozó az egyetlen, amikor Istennek és egymásnak énekelhetnek – hallhattuk a kórustörténetekben. Így a kerület legnagyobb egyházzenei eseményét saját nagy ünnepként ülik meg. A kórusseregszemle felemelő hangjai már a nyitó szentmise alatt is betöltötték énekelt imádsággal a profán teret. Együtt mutatták be a legszentebb áldozatot a fellépő kórusok lelkipásztorai, és a miseénekeket – a bencés gregorián dalokat – az alkalomra a karvezetőkből és kántorokból alakult szkóla vezette Simó Zsuzsa zenetanár-karnagy irányításával. Hozzájuk csatlakozott a félezer tagból „egyesült” nagykórus. Tamás Huba homoródkarácsonyfalvi plébános, a szentmise főcelebránsa örömének adott hangot, hogy újra együtt lehetnek mindazok, akik hangjukkal, énekükkel dicsérik Istent. Szívükben és lélekkel végzett szolgálatukban harmóniára lel és visszacseng a teremtés öröme. Ajkukon a legszebb énekek fakadnak fel: a szent liturgia dallamai. Homíliájában László Attila, a Szent György Egyházközség plébánosa a találkozó résztvevőit mint együtt lévő „emmauszi tanítványokat” a húsvét üzenetének közös megélésre hívta: „Együtt vagyunk, hogy a feltámadás felett örvendőkkel közösségben legyünk. Ajándék az együttlétünk: annak megtapasztalása, hogy jó – egymást értve, együtt zengve – testvérekként ünnepelni.” Az élet feletti öröm állapotában „jó megtapasztalni itt, hogy Jézus ma is hív”. A liturgiát követően a kórusok két-két művel mutatkoztak be, majd átvették az emléklapot és a virágajándékot. Zárásképpen együtt énekelték el az ősi Mária-himnuszt, a Regina Coelit, majd a magyar himnusz. A dalos székely asztali áldás után a kórustagokat ebédre hívták és a résztvevő hallgatóságot is megvendégelték. Fejlődés A Romániai Magyar Dalosszövetség részéről Major László zenetanár vett részt a karvezetők tanácskozásán – tudtuk meg Simó Zsuzsa karnagytól. Bodurian János zeneszakos tanárral az általános észrevételek mellett, személyes kérésre, egyénileg is értékelték a karvezetőket, kórusokat. Nyilvánvaló és látványos a kórusok fejlődése – látszik a munka eredménye. Elhangzott, erős motivációt jelent a kórusok számára az egyházközségnek és papjának mint lelki vezetőnek a támogatása – legyen szó a templomi szolgálatról avagy vendégszereplésről. Kiemelték a pozitívumokat, és a javítani valókat is szóvá tették. Igény van a karvezetők közös képzésének megszervezése, hogy jobban segíthessék a kórusokat. A huszadik, jubileumi kórustalálkozó szervezését jövőre a székelyvarsági Szent Péter és Szent Pál apostolok védelmébe ajánlott egyházközség vállalta fel. Résztvevő énekkarok és karnagyok Szovátai kórust Kőszegi János, a nyikómalomfalvit Boldizsár Gáspár, a székelyszentléleki-bogárfalvi Ave Rosát Ambrus Ferenc, az udvarhelyi Kis Szent Teréz Plébánia Iubilate Deo Vegyeskarát Székely István, a parajdi kórust Mureşan Edit, a zeteváraljait Olti Attila, a lövéteit Tódor Lóránt, a székelyudvarhelyi Szent Miklós Plébánia Musica Sacra Kamarakórusát Rózsa Imre, a máréfalvi Con Spirito kórust Dávid Izabella, a béta-dobó-vágási kórust Jakab Szilveszter, a szentkeresztbányai Cantate Domino Vegyeskart Siklódi Sándor, a farkaslaki Zeng a magosság kórust Bakos Árpád, az oroszhegyi Mihály Deák Kórust Bíró Loránd, a korondit Katona Mózes, a zetelaki Boros Valér Kórust Jakócs Zoltán, a székelyvarságit Márkó Benedek, a szentegyházasfalvi Canticum Novum Kamarakórust Tamás István és a székelyudvarhelyi–szombatfalvi Szent György Plébánia Psallite Kamarakórusát Simó Zsuzsa vezényelte. Molnár Melinda / Székelyhon.ro 2017. május 12.Freskói őrzik emlékétElhunyt Hatzack-Lukácsovits Magda, aki többek között a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom freskóit is festette. A Németországba költözött művész alkotásait a „szegények bibliájának” nevezték. Többéves, türelemmel viselt betegség után, 84 éves korában, május 7-én elhunyt Hatzack-Lukácsovits Magda festőművész – írja a romkat.ro. 1951 és 2010 között készült templomi festményei Erdély különböző falvaiban, városaiban láthatók, így például Nagykárolyban, Szatmárnémetiben, Szászrégenben, Csíkszentdomokoson, Gyimesbükkben, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is. A Szent Miklós-templomban 1964-ben kezdte el a mennyezeti freskók megalkotását, melyek egy év múlva készültek el. Azóta az apostoli hitvallás elevenedik meg 12 képben az épület boltozatán. A templom felújítása során egyébként az is felmerült, hogy lemeszelik a freskókat, ugyanis szakvélemény szerint nem illenek a műemlék épület barokk stílusához. Végül az egyháztanács úgy döntött, maradjanak a Hiszekegy képei a mennyezeten, mivel a hívek ragaszkodnak hozzá. A freskók megszületésének ötvenedik évfordulóján, 2015-ben ünnepi szentmisét tartottak a római katolikus templomban, Jakubinyi György érsek celebrálásával. Akkor az érsek úgy fogalmazott: a falon látható „szegények bibliája” olyan alkotás, amely erősíti az imádkozók hitét amikor ránéznek. Az évforduló alkalmából Lukácsovits Magda életmű-kiállítását is bemutatták, láthatók voltak azok a festményvázlatok is, amelyek alapján a Szent Miklós-templom freskói készültek. A festőművész egészségi állapota miatt akkor már nem lehetett jelen Gyergyószentmiklóson, férje, Idmar Hatzack diakónus jött el. Elmondta, ezek az alkotások különösen értékesek, hiszen szerepel rajtuk Márton Áron püspök jóváhagyó aláírása is. A rendezvényen kiderült, vannak gyergyószentmiklósiak, akik emlékeznek Lukácsovits Magdára, néhányan alkotás közben is láthatták őt a templomban. Holnap rózsafüzért imádkoznak az elhunyt festőművészért a németországi Türkheim kapucinus templomban, szombaton a plébániatemplomban bemutatott gyászmise után a helybéli temetőben helyezik örök nyugalomra. HN-információ; Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. május 14.Gyermekkórusok találkoztak GyergyószentmiklósonA gyergyószentmiklósi Szent Miklós templomban a Domokos Pál Péter Vándor Gyermekkórus 29. találkozóján mint kétszáz csilingelő gyerekhang emlékeztetett a közös éneklés örömére. Az immár hagyományos találkozó Gyergyószék zenekedvelői gyerekeinek hídként is szolgált. A Domokos Pál Péter Vándor Gyermekkórus Találkozó idei házigazdája a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály iskola volt. Szombaton délelőtt a tanintézményből vonultak fel a kórusok a Szent Miklós templomba, ahol elsőként felcsendült az: Eljöttünk mind, zengjen az ének... „Ünnep van ma, a közös éneklés ünnepe” – mondta Lázár Nóra a házigazda Fogarasy Mihály iskola helyettes igazgatója. Ünnepi köszöntőjében a közös éneklés szépségéről, a közösségre való megtartó, összetartó erejéről szólt. Kiemelte a találkozások fontosságát is, ahol énekelni szerető gyerekek, pedagógusok megtalálják lelkik boldogságukat a közös éneklésben. A rendezvényen megemlékeztek a névadóról is. Domokos Pál Péter munkásságának az egyik és talán legfontosabb eredménye, hogy Gyergyóban ma is magyarul énekelünk. Ezzel a céllal indíthatta útjára 1935-ben Petres Ignác és Mihály István kántortanítókkal együtt a Gyergyó-medencei gyerekkórus-találkozót – hangzott el. A több éves kihagyás után 1992-ben Pál Ibolya gyergyószentmiklósi zenetanárnő indította újra útjára a találkozót. György István, Gyergyószentmiklós alpolgármestere és Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános is szólt az ünneplőkhöz. Azt kívánom legyen köztetek olyan, és ha csak egy is lesz, aki Domokos Pál Péter célját, szellemiségét, a közösségért kifejtett munkáját szem előtt tartja, követi akkor biztosak lehetünk abba, hogy itt Gyergyószéken a jövőben is énekelhetünk magyarul – biztatta a gyerekeket az alpolgármester. A főesperes köszöntőjében kitartást és bizalmat kívánt a gyerekeknek önmaguk és társaik iránt. Majd a gyergyószéki települések tanintézményeinek kórusai, hangszeres csoportjai mutatkoztak be egyházi és világi műveket adtak elő a zene ünnepén. A szombati eseményen hét gyermekkórus vett részt: a borszéki Zimmenthausen Iskolaközpont, a gyergyócsomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola, a gyergyóditrói Siklódy Lőrinc Általános Iskola, a gyergyóremetei Fráter György Általános Iskola, a gyergyószárhegyi Bethlen Gábor Általános Iskola, a gyergyószentmiklósi Vaskertes Általános Iskola és a házigazda Fogarasy Mihály Általános Iskola kórusai. Baricz Tamás Imola / Székelyhon.ro 2017. július 1.Templomok felújítását támogatják (Torja)A torjai önkormányzat támogatja a község területén lévő magyar történelmi egyházakat: Futásfalva mellett a Szent Ilona és valáli, valamint a karatnai temetőben a községháza saját forrásaiból építtette fel a ravatalozóházakat. Idén helyi költségvetésből pályázatot írtak ki az egyházak részére. Daragus Attila polgármester arról számolt be, hogy erre a célra 100 ezer lejt különítettek el, húsz-húszezer lejt kap templomfelújításra a futásfalvi, altorjai, feltorjai római katolikus, illetve a feltorjai és karatnai református egyházközség. A legkisebb tatarozásra a feltorjai református templom szorul, a torony maradt még hátra. A karatnai református templom belső felújítása már megtörtént, a külső meszelés következik. Futásfalván a felújításhoz szükséges iratcsomót fizeti ki a torjai önkormányzat, a kegyhely temploma eléggé rossz állapotú. Az altorjai Szent Miklós római katolikus templom újrafödéséhez szükséges cserép jelentős részét az egyházközség már megvásárolta, az önkormányzat vagy a felújítási dokumentációt fizeti ki, vagy építőanyagot, elsősorban faanyagot vásárol. Az elöljáró azt is elmondta, hogy ezentúl évente nyújtanak anyagi támogatást az egyházaknak mindaddig, amíg mind az öt templomot sikerül teljesen felújítani. A megyei önkormányzat az altorjai Szent Miklós római katolikus templom felújítására 50 ezer, a futásfalvi templom tatarozására pedig 10 ezer lejes résztámogatást nyújtott. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. július 18.Zászlót hozott, zászlót kapott (Klaus Iohannis Székelyföldön)Egyebek mellett a magyarellenes hangulatkeltés visszaszorításában, valamint a román állam és a magyar közösség közötti stratégiai partnerség létrehozásában kérték Klaus Iohannis államfő segítségét a két székely megye önkormányzati vezetői. A Hargita megyében tüntetéssel, Háromszéken elszórt tapssal fogadott elnök ugyanakkor tömény betekintést nyerhetett a székelyföldi magyar közösséget leginkább foglalkoztató problémákba, kiemelten tájékozódott a kisebbségi jogok valós állásáról. Az államfőnek lehetősége nyílt a szívvel-lélekkel előadott székely himnuszt is meghallgatni, illetve egy kék-arany lobogóval távozhatott, amelyet Ráduly Róbert Kálmántól, Csíkszereda polgármesterétől kapott. Az ajándékot elfogadta, a gesztust egy piros-sárga-kék trikolórral köszönte meg. Az államfő Csíkszeredába érkezése előtt fél órával mintegy negyvenen gyűltek össze az Erdélyi Magyar Néppárt által meghirdetett tiltakozás helyszínén a megyeháza előtt. A csendes tüntetők egyebek mellett egy Érezze olyan jól magát, mint Dél-Tirolban feliratú molinót feszítettek ki a kordon oldalára, illetve több táblán a kisebbségi jogok betartását kérő, háromnyelvű, román, magyar és angol feliratok voltak olvashatók. Lapunknak többen kifejtették: azért tiltakoznak, hogy emlékeztessék az államfőt: a két székely megyében kapta a legtöbb szavazatot a 2014-es választásokon, ehhez képest az elmúlt két és fél évben több rendben a magyar közösség ellen lépett fel, ha közvetett módon is. A megyeházára összehívott tanácskozásra érkező Klaus Iohannis egyszerűen nyugtázta a tiltakozók jelenlétét, kijelentve: állampolgári jogukkal élnek. Az elnököt a két tanácselnök, Tamás Sándor, valamint Borboly Csaba fogadta. A két megye önkormányzati képviselőivel meghirdetett tanácskozás a román nemzeti himnusz lejátszásával vette kezdetét, majd a teremben lévők elénekelték a székely himnuszt. Az államfő mindvégig állva, tisztelettel hallgatta, valamivel később pedig előre tervezett felszólalásában megdicsérte az önkormányzati képviselőket énekükért. Amint a tanácskozás során végig, az államfő ez alkalommal is vigyázott arra, hogy ne mondja ki a székely szót. Az ünnepi kezdést követő tanácskozást Sebesi Karen Attila, a román közszolgálati televízió kolozsvári stúdiójának munkatársa moderálta. A felszólaló önkormányzati vezetők nagyjából öt közös téma köré építették mondanivalójukat, az elsődleges üzenet félreérthetetlen volt: Románia nem mintaállam a kisebbségek helyzetének rendezésében, a magyar kisebbség jogai és javai veszélyben vannak. Azt is egyértelművé tették, hogy a román állam nem tiszteli a magyar közösséget, nem tekintik egyenjogú állampolgárnak a magyar embereket, korlátozzák az anyanyelv és a nemzeti szimbólumok használatát. Az elöljárók az államfő segítségét kérték a román állam és a magyar közösség közötti stratégiai partnerség, társadalmi szerződés életre hívásában, amelynek szükségessége a nagy egyesülés centenáriumi jubileuma közeledtével nem is lehetne kevésbé időszerű. Kendőzés nélkül Elsőként Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szólt a megjelentekhez. Akárcsak az utána szólók, három nyelven köszöntötte az államfőt. Több problémát is felsorolt: egyebek mellett a demográfiai hanyatlást (a fiatalok elvándorlását), a szellemi és anyagi tőke alacsony mértékű beáramlását, a történelmi egyházak javainak visszaszolgáltatását, illetve az igazságszolgáltatás részéről tapasztalt jogfosztásokat. Az elnök megemlítette a csíksomlyói búcsú UNESCO világörökségi listára való felkerülésének elgáncsolását is, illetve a székelyföldi fiatalok hiányos románnyelv-ismeretei miatti hátrányos helyzetét. Szerinte minden fél számára kedvező megoldás születne, ha végre elfogadnák azt a stratégiai etnikumközi megállapodást, melyet Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kezdeményezett, s amely az alkotmánnyal, illetve a törvényekkel, valamint a nemzetközi egyezményekkel és a gyulafehérvári nyilatkozat szellemével összhangban van, amint a mindennapi békés együttélés tapasztalataival is. Borboly Csaba hozzátette: hiszi, hogy a centenárium lehetőséget jelent, hogy Románia beváltsa a száz évvel ezelőtti, kisebbségeknek tett ígéreteit. Ezek jelentős részét nem teljesítették, ezért kérik Iohannis segítségét, és remélik, ez a látogatás a kiindulópontja lehet a beváltás folyamatának. Tamás Sándor egy bibliai példa segítségével írta le az erdélyi magyarság helyzetét az elmúlt száz évben: egyik kézzel épített, másikkal védekezett. Nem siránkozni akarnak, közösen szeretnének megoldásokat találni az ország fejlődése érdekében, illetve egy jobb élet biztosítására. Naponta kettős mércét tapasztalnak a törvényhozásban, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, illetve a gazdasági ágazatban is – sorolta. Az államfő berlini nyilatkozatára is reflektálva kijelentette: „mi nem etnikai alapú autonómiát szeretnénk, hanem olyan önrendelkezést, amely békét és jólétet hoz a régióban, olyan, az Európai Unióban elterjedt autonómiaformát, mely például a számos német kisebbséggel rendelkező Dél-Tirolban is működik”. Tamás Sándor kijelentette: az igazságszolgáltatáson keresztül üldöztetés, megfélemlítés zajlik, főképp a magyarság vezetőivel szemben. Az autonómiáról Harmadikként Klaus Iohannis szólt a megjelentekhez, magyarul is köszöntötte a teremben ülőket. Felidézte: sok éve nem járt erre román államfő, ezért ragaszkodott hozzá, hogy eljöjjön, megismerje az itteni embereket, meghallgassa őket. Meggyőződése, hogy csak párbeszéddel és valós, a központi hatalom, valamint a helyiek között létrejövő partnerséggel lehet megoldást találni a nehézségekre. „Sajnálatos, hogy az önök megyéinek valósága sokszor olyan fényben van feltüntetve, mely torzítja a képet, elmélyíti a különbségeket és felfokozza az ellentéteket. Más nemzetiségek elutasítása – jöjjön az bármely irányból – a fejlődés biztos kerékkötője, a közösségek elzárkózása sem használ – ecsetelte. Az államfő továbbá méltatta a két megye potenciálját – következetesen kerülve a Székelyföld megnevezést –, és megnevezte azokat az ágazatokat, ahol pótolnivalót tapasztalt: turizmus, infrastruktúra, a román nyelv ismerete – utóbbit igen súlyosnak ítélte meg, és sürgős egyeztetést javasolt a szaktárca és a helyi vezetők között. Külön szólt ugyanakkor a három politikai kérdésről: a decentralizációról, a regionalizációról, valamint az autonómiáról. Meglátása szerint Romániának nagy szüksége van gazdasági növekedésre, valamint a közigazgatási reformra. A decentralizáció ebben a megközelítésben kötelező, hiszen a helyi választottak vannak a leginkább tisztában azzal, mire van szüksége a közösségnek, mit kell tenni. Ehhez rendelkezniük kell azokkal az eszközökkel, melyek segítségével a helyi érdekeknek eleget tudnak tenni. A regionalizációt illetően az államfő rámutatott: kívánatos, de csak akkor, ha gazdasági fejlődéshez, munkahelyteremtéshez és a közigazgatási rendszer reformjához vezet, amely által hatékonyabbá válhat. Iohannis úgy vélte, a helyi, valamint a regionális önrendelkezés segíthet, viszont az etnikai alapú autonómia nem üdvözlendő megoldás, mivel az megfékezné a fejlődést. Az államfő szerint európai szinten is megfogalmazódott az a meglátás, és ajánlásként is napvilágot látott, mely szerint a régiók határait ne az etnikai határok mentén határozzák meg. Arra is felhívta a figyelmet: vannak olyan történelmi érzékenységek, melyeken soha nem fogunk túllépni, ha ellenségesen és megértés nélkül közelítünk. Az egyik legmarkánsabb felszólalás Antal Árpádé, Sepsiszentgyörgy polgármesteréé volt, aki a nemzeti kisebbségek helyzetét elemezte száz év román közigazgatás tükrében, rámutatva egyúttal, mennyire visszás az a majd minden fórumon hirdetett üzenet, mely szerint Romániában példásan rendezték a kisebbségek helyzetét. „Nem vagyunk elismerve, annak ellenére, hogy nem vagyunk gazdasági bevándorlók, egyszerűen a szülőföldön maradtunk, csak a határok változtak. Ismert, miként tűnt el a német közösség Erdélyből, milyen szenvedéseken ment át a magyarság, és továbbra is mit kell eltűrnie: fenyegetések, a közösség befeketítése, jogfosztások” – sorolta Antal Árpád. „Oda jutottunk, hogy az erdélyi magyarságot nemzetbiztonsági kockázatként kezelik, ami elfogadhatatlan.” A kisebbségi jogok biztosításának európai modelljét említve elmondta: az Európai Unióban 19 autonóm régió van, egyik sem etnikai alapon létrehozott, Székelyföldön sem ezt szeretnék, hiszen nemcsak magyarok lakják e vidéket, hanem románok, romák és németek egyaránt. Antal Árpád tisztázta: senkitől nem akarnak elvenni semmit, majd ismertette az elvárásokat: a magyar nyelv második hivatalos nyelvként történő elismerése Székelyföldön, az etnikai arányosság elvének tiszteletben tartása, Székelyföld mint fejlesztési régió létrehozása, területi és pénzügyi autonómia, a székely zászló elfogadása, melyet minden esetben a román és az uniós zászló társaságában függesztenek ki. Ajándék Iohannisnak Történelminek nevezte a látogatást, és üdvözölte az államfőt Csíkszeredában, Székelyföld szívében Ráduly Róbert Kálmán polgármester. Méltatta, hogy Iohannis az első elnök, aki a látogatással elismerte, hogy a két megye tulajdonképpen egybetartozik. Két és fél éve várják a látogatást, mivel már 2014 novemberében megteremtődött a lehetősége egy stratégiai partnerségnek az államelnöki hivatal és Székelyföld között, azáltal hogy a két megyében élvezte a legnagyobb támogatást Klaus Iohannis. A felszólalás végén a csíkszeredai elöljáró egy székely zászlót nyújtott át az államfőnek, amelyen két dátum is szerepel: megválasztása napja és a látogatás napja, valamint a két megyében elért szavazatarány. „Legyen ez pecsét a közte és a két megye lakói közötti partnerségen” – fogalmazott Ráduly. Iohannis a maga részéről egy román zászlót adott át. A kék-arany zászlóhoz egyébként az államfő nem nyúlt hozzá, tanácsosa vette át Ráduly Róberttől, a román trikolórt viszont előbb kibontotta, majd maga adta át. A további hozzászólások rendjén Bokor Tibort, Kézdivásárhely polgármesterét kérték fel, hogy az infrastruktúra helyzetét ismertesse – ehelyett a székely terroristák ügyét hozta szóba, hangsúlyozva: az egész közösséget hatalmas veszteség érte a kollektív megbélyegzéssel. Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere felidézte elődje, Mezei János kálváriáját. Rámutatott: nem tekinthető természetes állapotnak, hogy önkormányzati vezetőket, alárendeltjeiket jelentéktelen ügyekért komoly vegzálásnak vetnek alá. A turizmus és a munkaerőpiac helyzetének ismertetése Gyerő József, Kovászna, valamint Bokor Sándor, Parajd város polgármesterének jutott. Mindkét elöljáró a román állam felelősségének felemlegetésére szorítkozott. Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke szerint mindennemű fejlesztések komoly kerékkötője, hogy az állam ellenőrző szervei – kiemelten a számvevőszék – az önkormányzati vezetőket, dolgozókat tolvajként, csalóként kezeli, miközben pontosan a polgármesteri hivatalok, megyei tanácsok azok, amelyek a legjelentősebb beruházásokat eszközlik a térségben. A hozzászólások sorát egy váratlan beavatkozás zárta: Maria Graur, a Mesagerul de Covasna napilap főszerkesztője „mint egyszerű állampolgár” kért szót, és némi vita után kapott is. Azzal a kérdéssel fordult az államfőhöz, hogy a szintén „mesés és gyönyörű”, románok lakta Bodzavidék miként fér bele az előtte szólók által felvázolt elképzelésekbe. „Nem udvariasságból jöttem, figyelmesen végigkövettem mindazt, ami elhangzott. Nem csak helyspecifikus problémákkal találkoztam, sehol az országban nincs minden megoldva. Közösen lehet megoldást találni ezekre. Kétségtelen: itt vannak sajátos problémák, amelyekre várhatóan nehezebb megoldást találni. Ha akarat van, mindent meg lehet oldani. A találkozó mindenképp jó kezdet” – fogalmazott az államfő. Visszafogott államfő A találkozó után Klaus Iohannis nyilatkozott a sajtónak. Meggyőződése szerint a helyi választottak számára némi reményt hozott, hogy a gondjaik meghallgatásra találnak, és el lehet indulni a rendezés útján. Nem számított a székely himnuszra, de elfogadta, hogy a jelenlévők úgy érezték: el kell énekelniük. Az államfő úgy vélte, nagyon fontos meghallgatni azt is, ami az emberek lelkéből szól. Ami az magyar nyelv hivatalossá tételét illeti, Iohannis visszafogottan nyilatkozott: a törvényhozás hatáskörébe tartozó kérdésről van szó. Hozzátette: az alkotmányhoz kell viszonyulni minden esetben, és ez egyértelműen fogalmaz ebben a kérdésben. Iohannis hozzátette: az anyanyelv-használat biztosított a nemzeti kisebbségek számára, amint a tanulás lehetősége is. Európai szinten pozitív példa a romániai – hangoztatta. A zászlók kapcsán az elnök megjegyezte: több olyan régió van az országban, ahol egy történelmi szimbólumot szándékoznak használni a népszerűsítés érdekében. A tárgyalásokat innen kellene kezdeni. „A zászló, amiről önök beszélnek a politikai diskurzus része volt, politikai háttere is van használatának. Ezért bonyolultabb az ügy, de kellő akarattal feszültségmentessé tehetőek a tárgyalások, és megoldást is lehet találni.” Az autonómiát firtató kérdésekre az államfő kifejtette: az etnikai alapú autonómia nem járható út, amint az európai példák is mutatják, a regionális alapúról pedig egyelőre csak elméletben lehet tárgyalni, az alkotmány értelmében ugyanis Romániában nem léteznek régiók. Remény a párbeszédre A csíkszeredai látogatás után – ahol a Szent Miklós ortodox katedrálist és a csíksomlyói kegytemplomot is megtekintette – Klaus Iohannis Sepsiszentgyörgyre érkezett. A főtéren tucatnyi járókelő szórványos tapsa fogadta, majd Antal Árpád és Tamás Sándor társaságában vonult át Sepsiszentgyörgy főterén. A megyeházán Hargita, Kovászna és Maros megye tanácselnökeivel, valamint öt megyei jogú város polgármesterével zárt ajtós tanácskozáson vett részt, ezt követően klaszterek képviselőivel is egyeztetett. Az eseményt követően az államelnök látogatását értékelve Antal Árpád rámutatott: világosan elmondták az államfőnek, sok problémája van az erdélyi magyar közösségnek, és vannak sajátosak is, amelyeket csak területi autonómia megvalósításával lehet érdemben rendezni. Ez nem jelent határokat, elszakadást, mivel az ország nem csak a románoké. Garanciákra van szükség, hogy ebben az országban a közösség meg tudja őrizni az etnikai azonosságát. A marosvásárhelyi római katolikus iskola tarthatatlanná vált ügyét is felhozták – Péter Ferenc Maros megyei önkormányzati elnök tolmácsolásában –, valamint szóvá tették, hogy Románia fellépett a Minority Safe Pack kisebbségvédelmi kezdeményezés ellen. A főtéri séta során Antal Árpád a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítási ügyére, valamint a prefektus gáncsoskodásaira – lásd utcanevek – is felhívta Iohannis figyelmét. Arra is felhívták a figyelmét, hogy a NATO- és uniós csatlakozást követően a kisebbségi jogokat elkezdték megnyirbálni. Antal Árpád őszinteséget és nyitottságot tapasztalt az elnök részéről, és bízik benne: párbeszéd is elindulhat, amelyhez eddig nem volt partner. Tamás Sándor azt értékelte, hogy Klaus Iohannis az első olyan elnök, aki hivatalos látogatáson a két megyét egyszerre kezelte, sőt, bevonták Maros megyét is. Pozitívumnak minősítette azt is, hogy ő az első elnök, aki elfogadta a székely zászlót. Az elnöki vizit lehetséges hozadékát illetően annyit megjegyzett: az államfő szemmel láthatóan elgondolkodott pár felvetett kérdésen, és úgy látja, van remény a párbeszéd folytatására. Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. július 18.Ne az államfő mondja meg (Székelyföldre várják Iohannist)Ma érkezik egynapos hivatalos látogatásra Hargita és Kovászna megyébe Klaus Iohannis államelnök. Az elnöki vizit Csíkszeredában kezdődik, a megyei önkormányzat nagytermében a két megye képviselő-testületeinek vezetőivel, valamint a polgármesterekkel, alpolgármesterekkel találkozik, majd Csíksomlyóra is ellátogat, illetve Csíkszentkirályon megtekinti a Hargita Gyöngye borvízgyárat. Háromszék egy hivatalos, illetve egy informális találkozó helyszíne lesz. A székelyföldi elöljárók kényes kérdésekkel, illetve egy markáns üzenettel várják az államfőt, A csíkszeredai megyeházára 10 órára összehívott találkozó (mely a hivatalos programban vitaként szerepel) a Következetesség és átláthatóság – a jó gyakorlat példái Hargita és Kovászna megyében címet viseli. A nagyjából kilencvenperces találkozót követően Iohannis déli 12 óra előtt tíz perccel a csíkszeredai Szent Miklós ortodox püspöki katedrálist keresi fel, majd kevesebb mint fél óra múltán a csíksomlyói kegytemplom következik. A Maszol hírportál értesülései szerint az államfő a kisbazilikában várhatóan húsz percet tölt el a ferences rend tagjaival, akik a kegyhely történetét ismertetik. Egy körülbelül háromperces orgonajátékot is meghallgat, majd a Szűz Mária-kegyszoborhoz járul, és ezt követően felkeresi a közelben található Szent István Otthont – részletezte a portál Urbán Erik ferences atyára, a kegytemplom igazgatójára hivatkozva. A csíkszéki látogatás egy óra előtt öt perccel a csíkszentkirályi borvíztöltő üzemben folytatódik és zárul. Két óra után pár perccel már Kovászna Megye Tanácsa épületéhez érkezik az elnöki konvoj. Klaus Iohannis először a három székely megye képviselő-testületeinek elnökeivel – Borboly Csabával, Péter Ferenccel és Tamás Sándorral –, valamint Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely és Gyergyószentmiklós polgármestereivel egyeztet zárt ajtós tanácskozáson. Ezt követően a romániai és székelyföldi klaszterek és közösségfejlesztési társulások képviselőivel találkozik. Iohannis nagyjából másfél órát tartózkodik Sepsiszentgyörgyön, 17 órától ugyanis már a Vrancea megyei mărăşti-i mauzóleumnál vesz részt az első világháborúban elesett román katonák emlékére szervezett ünnepségen. A látogatás ezzel a mozzanattal ér véget. Az államfő egyébként csak ez utóbbi helyszínen szólal fel – a hivatalos program szerint. A székelyföldi elöljárók korábban már jelezték, melyek azok a témakörök, amelyeket az államfő elé szándékoznak tárni a látogatás alkalmából. Ezek – Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke által a közösségi médiában is közzétettek szerint – az anyanyelv- és szimbólumhasználat, a csíksomlyói búcsúnak az UNESCO szellemi világörökségi listájára való felkerülésének elgáncsolása, az államelnöknek a magyar közösséggel kapcsolatos kijelentései (ideértve a kisebbségek romániai helyzetét illető, valamint a területi – etnikai alapú – autonómiára vonatkozó megnyilvánulásait), valamint az, hogy ő volt, aki visszavonta Tőkés Lászlótól az 1989-es forradalom hőse címet. Tamás Sándor lapunknak korábban röviden ezt így foglalta össze: „olyan kérdésekről, melyekben másként látjuk a világ dolgait”. A kényesnek mondható kérdések egy részét várhatóan az informális találkozón szegezik majd az államfőnek. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat vezetője szerint a felsoroltak mellett a székelytermék-mozgalomra is fel szeretnék hívni az elnök figyelmét, illetve olyan sajátos problémákra, mint a medvekérdés. Sajtóértesülések szerint az elöljárók várhatóan a közigazgatásban tapasztalt nehézségekre is rámutatnak, illetve az ehhez kötődő törvénykezési problémákra, kiemelten a jogszabály alkalmazási gondjaira. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a háromszéki találkozó témáit illetően lapunk érdeklődésére annyira szorítkozott: minden olyan kérdést felhoznak, amely az erdélyi magyarságot foglalkoztatja. A találkozó célja „megoldást keresni minden egyes problémára, mely az erdélyi magyarság fejlődését, boldogulását befolyásolja”. A polgármester további részletekkel nem szolgált, mivel nem tartja szerencsésnek, hogy az államfő előzőleg a sajtóból értesüljön arról, amivel elé akarnak állni. Antal Árpád hozzátette: Iohannist egy félreérthetetlen üzenettel várják, mely szerint „ebben az országban, és bárhol máshol mindenkinek meg kell már végre értenie, hogy az erdélyi magyarság helyzete akkor lesz rendben, amikor ők maguk jól fogják érezni magukat itt, és nem más állítja ezt róluk. Még az államelnök sem jelentheti ki egyoldalúan, hogy az erdélyi magyarság jogai biztosítva vannak, miközben a valóság teljesen más” – fogalmazott. A politikus megjegyezte: igen érdekes, hogy a sepsiszentgyörgyi találkozó nem jelenik meg az államfői hivatal által közzétett hivatalos programban, míg például a katedrális meglátogatása (mely szintén zárt körű) igen. A polgármester korábban egyébként azt nyilatkozta: mérsékelt optimizmussal készül az államfői látogatásra, melyről úgy vélte: már 2015-ben meg kellett volna történnie. Antal Árpád szerint Iohannis eddigi elnöksége csalódást jelentett a székelység számára, a mostani látogatás viszont egy új kiindulópont lehet. Tüntetés Csíkszeredában Kétórás tiltakozás jelentett be az Erdélyi Magyar Néppárt. A párt a csíkszeredai megyeháza elé hívja szimpatizánsait, valamint „mindazokat, akik aggódnak az elmúlt időszak magyarellenes megnyilvánulásai miatt”. A tiltakozásra 9 és 11 óra között kerül sor – Klaus Iohannis államfő tíz órától Hargita és Kovászna megye önkormányzati vezetőivel találkozik a megyeháza nagytermében. Az EMNP tájékoztatása szerint a céljuk tudatni az államfővel: kiállnak az erdélyi magyarok jogaiért, és elfogadhatatlannak tartják az utóbbi időben a közösséget ért jogsértéseket. A résztvevőket ugyanakkor arra kérik, lehetőségeik szerint hozzanak magukkal székely zászlót, ezzel is jelezve a szabad szimbólumhasználathoz való jogot és határozott autonómiaigényüket. Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. augusztus 3.Történelmi templomok és zsinagógák albumaSzerda este a PBMET szervezésében egy albumot, Péter I. Zoltán Nagyvárad történelmi templomai és zsinagógái című kötetét mutatták be a váradi Lorántffy Központban. 28 templomról és zsinagógáról található fotó és rövid leírás az igényes kivitelezésű kiadványban. A rekkenő hőség ellenére szép számban megjelent érdeklődőt Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke üdvözölte. Megjegyezte: egy rendhagyó kötetről van szó, hiszen általában helytörténeti, néprajzi vagy műemlékvédelmi témájú könyvet adnak ki, albumot ritkán. Ezúttal azonban kivételt tettek, mivel úgy érezték, szükség lenne egy olyan reprezentatív kiadványra, melyet ajándékba lehet adni rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, és egyúttal kitűnő protokoll adomány is azoknak, akik jobban meg akarják ismerni Nagyváradot. Azért esett a választásuk a templomokra, mivel túlzás nélkül állítható, hogy Várad tulajdonképpen a templomok városa, 60-70-re tehető ezek száma. A 18-19. századi, történelmi templomok mellett döntöttek, és szokásuktól eltérően a féloldalnyi, vagy akár egy egész lapot elfoglaló képekre helyezték a hangsúlyt, a szövegek tehát rövid terjedelműek. Úgy fogalmazott: tudják azt, hogy mindenki ismeri a templomokat, de az talán kevésbé van a köztudatban, hogy mikor épületek, kik az építészek, milyen művészeti kincseket rejtenek. Sajnos az 1600-as években minden templomot leromboltak a törökök, pedig korábban szinte minden városrészben volt istenháza, így azonban ennél korábbi most már nincs Váradon. Egy kivétel van, a biharpüspöki református templom, mely a 15. században épült, illetve a déli fala jóval régebbi lehet, valószínűleg a 12. században emelhették. Kronológiai sorrendben következik a Szent Brigitta római katolikus templom, ma Szentháromság/ Sf. Treime ortodox templom. Benkovich Ágoston püspök rendelte el az építését 1693-ban, és rövid ideig, 1723-ig ideiglenes püspöki rezidenciaként funkcionált, mint a város második székesegyháza. Később birtokolták a ferencesek, a pálosok, az örmény katolikusok és a rutén görögkatolikusok is. 1948-ban, amikor betiltották a görögkatolikus egyházat, az ortodoxok tulajdonába került, az viszont kevés publicitást kapott, hogy 2017-ben a Római Katolikus Püspökség jogilag visszakapta a kis templomot. Különböző stílusok Az 1700-as években a kornak megfelelően barokk stílusban épültek a templomok: a harmadik székesegyház szerepét betöltő Szent László újvárosi római katolikus plébániatemplom, a szőllősi római katolikus plébániatemplom (provinciális barokk), az eredetileg pálos, napjainkban viszont premontrei széktemplom (klasszicizáló barokk), az 1751-1780 között épült, Basilica Minor egyházi rangú Nagyboldogasszony-székesegyház, (klasszicizáló barokk), az irgalmas rend kápolnája, a velencei ortodox templom (provinciális barokk), a római katolikus vártemplom (dísztelen barokk), az újvárosi ortodox katedrális, közismert nevén Holdas templom (klasszicizáló barokk), a gótikus Orsolya-rendi Szent Anna zárdatemplom, valamint az 1785-1786-ban épült olaszi református templom, melynek a tornya később készült el (barokk stílusú, majd az átalakítás után erősen klasszicizáló homlokzat). 19. századi a Szent Miklós görögkatolikus katedrális (klasszicizáló barokk), az újvárosi református templom és a Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt kapucinus templom (mindkettő klasszicista stílusú), a görögkatolikus szemináriumi templom (romantikus stílus), a velencei római katolikus plébániatemplom, a Cion-temploma neológ zsinagóga (a 19. századi historizmus jegyében épült, mór stíluselemek felhasználásával), a Zárda/Mihai Viteazul utcai ortodox zsinagóga (eklektikus stílus, mór elemekkel gazdagítva, és a biharpüspöki római katolikus plébániatemplom (neoromán stílus). Már a 20. század produktuma az evangélikus-lutheránus templom (historizáló stílus neogótikus elemekkel), a Barátok temploma (eklektikus stílus, a barokk korból való ferencesrendi templom helyére épült), a belvárosi magyar baptista templom, az újvárosi ortodox templom (egykori temetőkápolna), az őssi Kis Szent Szent Teréz római katolikus plébániatemplom (neoromán stílus), a Katalin-telepi lazarista templom (történetieskedő formákat követő stílus, túlsúlyban neoromán elemekkel), a rogériuszi ortodox Kék templom, valamint a várad-réti református templom, melynek érdekessége, hogy stílusát tekintve a századfordulós szecessziós építészethez kell sorolni, s azon belül is a kalotaszegi népi építészeten alapuló Kós Károly nevével fémjelzett irányzathoz. Az album a nagyváradi Litera Print nyomdában készült, a Bihar Megyei Szociális és Közösségfejlesztési Igazgatóság támogatásával. Szerkesztője Dukrét Géza, a fényképek Ovi D. Poptól, a Voiticsek-házaspártól, Lakatos Attilától, Mátyás Attilától és a várad-őssi plébánia archívumából származnak. A szövegkorrektúráért ZALDEr Éva felelt, illetve a rendezvényen Mihálka Magdolna neve is elhangzott, mint korrektoré. Lelki leltár Péter I. Zoltán azt mondta: nehéz volt a szövet megírni abból a szempontból, hogy a bőség zavarával küzdött, de a képek miatt nem haladhattak meg a rövid leíró szövegek bizonyos karakterszámot. Voiticsek Ilona nyomdász szerint a tartalom hozza a formát, a szerző úgymond kötelezi a nyomdát arra, hogy mindent megtegyen ami a képességeiből telik. Veres-Kovács Attila várad-olaszi református tiszteletes azért mondott köszönetet, hogy a kiadó és a szerző egy „lelki leltározás, szellemi múzeum létrehozásával” beszéltetik azokat a szakrális tereket, melyek napjainkban egyre inkább visszaszorulnak, és ezáltal visszahozták ezeket a köztudatba. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke Dukrét Géza és PBMET az elmúlt 27 évben kifejtett tevékenységét méltatta. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro 2017. szeptember 12.Ünnepelt Háromszék egyik legrégebbi településeSzeptemberfeszt a 710 éves Torján A hétvégén lezajlottak a torjai falunapok, amiket pár éve Szeptemberfeszt néven szerveznek meg. A rendezvény keretében nemzetközi gasztronómiai fesztivált is tartottak, emellett ismét elkészült egy „részlet” a világrekorder túrós puliszkából. Esketőterem-avatás és képeslapok A falunapok első mozzanataként a teljesen felújított községháza épületében felavatták az új esketőtermet. A szépen elkészített kettős házasságkötő helyiségre azért volt szükség, mert a nagyközségben évente több tucatnyi pár dönt úgy, hogy összeköti az életét, és eddig nem volt megfelelő, tágas iroda, ami a násznépet be tudta volna fogadni. Az avatóünnepséget objektív okok miatt csak meghívottak jelenlétében tartották, mert ugyan a két terem eléggé tágas, félő volt, hogy a kíváncsiskodók nem férnek el. Az egyik terem az állófogadás célját szolgálja, a násznép majd itt tudja elkoccintani a pezsgőt, a másik a majdani házasságkötések színhelyéül szolgál, a falon magyarul és románul is jókívánságok olvashatóak, így az utóbbi időben ismét erőre kapó román nacionalisták részéről sem érheti szó a torjai önkormányzatot. Tímár Zoltán feltorjai római katolikus plébános és Egyed László Levente református lelkipásztor áldását követően az avatószalagot Daragus Attila polgármester, Luka Medárd alpolgármester és Kerekes Tibor jegyző vágta el. A jelenlevők ezután a községháza előtti életfához vonultak, ahol már várta őket a kéttucatnyi édesanya és gyerekeik. Elkészült a szokásos csoportkép, a két egyház képviselője megáldotta a párokat és az újszülötteket, a későbbiekben a családok a kultúrotthonban át is vehették az életfánál készült fotót. Az említett helyszínen ezt megelőzően Daragus Attila polgármester üdvözölte a jelenlevőket, akiket emlékeztetett, hogy Torja első írásos említése óta pontosan 710 esztendő telt el, s ennek betudhatóan az Aporok faluja az egyik legrégebbi település Háromszéken. Az évforduló alkalmából három képeslapot is megjelentettek Futásfalváról, Bálványosról és Torjáról. A kultúrotthonban a szokásos a nagykorúsítási ünnepséget is megtartották, a 18 évet betöltött fiatalok emléklapot és Torja, Bálványos és a Szent Anna-tó képes albumát kapták ajándékba az önkormányzattól. Kiosztották a Torjáért-díjakat, amit idén négy személynek ítéltek oda. Elsőként Opra Vilmos korábbi karatnai iskolaigazgató munkásságát köszönték meg, majd a tíz éve Torjával testvértelepülési kapcsolatot ápoló Csokonyavisonta polgármestere és alpolgármestere, Haraszti Attila és Laki Dezső, valamint Nagy József, a kaposvári Somogyi Huszárok Hagyományőrző Egyesület huszárkapitánya kapta meg a minden évben kiosztott kitüntetést. A kultúrotthonban lezajlott ünnepségen a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja kis és nagy mazsorettjei mutattak be színvonalas előadást. Főzőverseny és óriáspuliszka Miközben a kultúrotthonban zajlottak az ünnepségek, az iskola előtti téren már beüzemelték a lacikonyhákat, és alágyújtottak az üstöknek. Idén tíz csapat nevezett be a gasztronómiai megméretésre, egyébként helyszűke miatt nem is fértek volna el többen. A Torjai Gazdasszonyok szokás szerint kürtőskalácsot sütöttek, jelen volt a gádorosi önkormányzat, a kistarcsai Mulatós Barátok és az ottani önkormányzat csapata, a csokonyavisontaiak, a torjai Vidámcsapat, a mikóújfalusiak, a 142-es számú Szent Miklós Cserkészcsapat, a Bálványos Fiai Egyesület, a vadászok és a juhászok is. Fabó Dudás Róbert, a gádorosiak séfje érdeklődésünkre elmondta: mivel ő Szerbiából származik, úgy gondolták, egy kevésbé ismert ételféleséget, a sertés-, juh- és marhahúsból készített pljeskavicát mutatják be. A szerb hamburgerként is ismert étel nagyon hasonlít a miccsre, serpenyő szélén, bő olajjal locsolva sütik a húslepényeket. Megtudtuk, a pljeskavica nagyon közkedvelt Újvidéken, gyakorlatilag minden pikniken fogyasztják. A Bálványos Fiai csapat tagjai a múltba nyúltak vissza: Voloncs Mária anyósának az anyósától származó, 1940-ből való recept alapján ún. anyósvadast készítettek. Ez egy hagymaalapú, zöldségek hozzáadásával, borjúcsontból készített, húslével felengedett és hosszúhússal gazdagított étel, amit a végén tojásos eresztékkel sűrítettek, és pergelt cukorral „bolondítottak” meg. Az asztaluknál egyébként felejthetetlen zamatú barackpálinkát is kínáltak! A csokonyavisontaiak valódi kaszás étellel rukkoltak elő, a Somogy megyéből érkező csapat marhapörköltet készített Illó Margit-módra, tudtuk meg magától a menzát működtető névadótól, aki még dödöllével, csirkecombbal és libamájjal is kényeztette a zsűri ízlelőbimbóit. A pörkölt egyedi fűszerezése miatt viseli a nevét, paprikával és paradicsommal, illetve vörösborral dúsítják a kiadós, vegetáriánus-berkekben elképzelhetetlen ételt. A csapatokat egyébként egy manchesteri vendéglő séfje, a portugál Vanessa Raquel, illetve Komlósi Mihály, a Vitézi Rend kulturális székkapitánya értékelte, majd szokás szerint minden csapatot díjaztak, hiszen a főzőverseny elsősorban a barátkozásról, a különböző vidékek gasztronómiai örökségének közelebb hozásáról és nem a versengésről szólt. A falunapok másik legnagyobb érdeklődést kiváltó mozzanatát a 60 méteres székely feltűrt puliszka készítése képezte. Több mint száz helybélire volt szükség, hogy az ételkülönlegesség elkészüljön, s bár a készülődés több mint két órát vett igénybe, az elkészült puliszka alig két perc alatt elfogyott. Mária-búcsú felvonulással A falunapok vasárnap Mária-búcsúval folytatódtak, meglehetősen szép látványt nyújtva, amikor résztvevői felvonultak a faluban. Szokás szerint az altorjai plébániánál gyülekztek, majd megindult a menet, amit a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara vezetett. Felvonultak a torjai cserkészek, a helybéli, a szentegyházi és a kaposvári huszárok, majd a népviseletbe öltözött helybéliek és csokonyavisontaiak is. Az évszázados gesztenyefákkal övezett kis kápolnában nagyszámú hívő jelenlétében zajló eseményen a környékbeli papok mellett fejér László Ödön jelenlegi és Olosz Gergely volt szenátort is felfedeztük. A búcsús szentmisét Szabó Lajos kanonok, a sepsiszentgyörgyi Szent József-templom plébánosa celebrálta, prédikációt Kedves Tibor alsócsernátoni plébános mondott. A tiszteletes beszédében Szűz Mária anyai szerepére hívta fel a figyelmet, és arra buzdította a híveket, hogy imáikkal keressék meg a Magyarok Nagyasszonyát, kidomborítva a hit megtartó erejét. A szentmise végén Hatos Mihály, az altorjai Szent Miklós-templom plébánosa mondott köszönetet a híveknek a búcsú szervezésében nyújtott segítségért és az önkormányzatnak azért, mert szívén viseli az egyházi hajlékok sorsát. Daragus Attila megerősítette: azon vannak, hogy felújítsák a község összes templomát, mind Futásfalván, mind Torján megújulnak a katolikus és a református egyházak tulajdonát képező istenházák. A szentmise a magyar himnusz, a Szózat és a pápai induló eléneklésével ért véget. Hagyományőrzés és agrokiállítás A kétnapos rendezvény során mezőgazdasági termékkiállítást is meg lehetett tekinteni, amin nagyméretű zöldségek és gyümölcsök voltak ízlésesen közszemlére helyezve. A teljesség igénye nélkül ragadunk ki pár nevet: Dobri Gábor kertjében focilabda méretű karalábé termett idén, Kádár Attila nagyméretű piros pityókát állított ki, Pánczél Tünde pedig remek zöldségkompozíciót mutatott be. Márton Piroska különböző méretű paradicsomból és paprikából készített kompozíciója is sokak tetszését elnyerte, akárcsak ifj. Luka Medárd összeállítása; ez utóbbinál egy madárijesztő vigyázott az őszi levelekkel keretezett dísztökökre és más kerti növényekre. Nem maradtak ki az apikultúrával foglalkozók sem, Pakocs István vegyes virágmézet, repcemézet és propoliszt, illetve tinktúrát állított ki egy olyan lép kíséretében, aminek kockái között mi Nagy-Magyarország körvonalait véltük felfedezni, de lehet, hogy tévedünk. A falunapokat a 27 tagú, négy hónapja működő Bálványos Fiai Egyesület tevékenysége is színesítette, amely a sportcsarnok előtt jurtát állított fel, kézműves foglalkozásokat, játszóházat szervezett, és íjászkodásra is lehetőséget kínált. A falunapon ezen kívül szóhoz jutottak a torjai iskolások, este koncertek zajlottak, vasárnap este pedig tűzijátékban lehetett gyönyörködni. Bartos Lóránt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. október 7.Ragyogjanak az együttérzés csillagai!Minél több! Hiszen ez jelzi, hogy egyre többen vannak, akik együtt éreznek a nélkülözőkkel. A Gyulafehérvári Caritas szervezet hagyományosan minden év októberében csatlakozik az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akcióhoz. Idén kilencedik alkalommal gyertyákkal világítanak meg egy-egy közteret, ahol minden egyes égő gyertya a sorsvállalást jelképezi. Az akció lehetőséget teremt mindenki számára, hogy egy-egy gyertya meggyújtásával és ezzel egy időben nyújtott pénzbeli adományával láthatóan is kifejezze: minden nehézség ellenére fontos számára a közösség, és együtt érez a szegény emberekkel. Az Egymillió csillag a szegényekért akció 1998-ban indult Franciaországban, s közel húsz év elteltével a Caritas Europa, a Caritas Internationalis és számos ország Caritas-szervezete – köztük a romániai is – részt vesz a szolidaritási akcióban. A Caritas tavaly 16 helyszínen szervezte meg a gyertyagyújtást több mint 5.300 személy részvételével, a perselyekbe pedig 42.294 lej gyűlt össze. Az adományokból több mint 600 nehéz sorsú család és egyedül élő idős személy részére készítettek élelmiszercsomagokat. Ezzel az adománnyal tették szebbé a karácsonyi ünnepüket. A Gyulafehérvári Caritas célkitűzéseiből adódóan hangsúlyt fektet arra, hogy a mindennapi, a szegénységet, szociális-egészségi problémákat enyhítő programjai mellett hasonló rendezvényekkel is felhívja az emberek figyelmét a nehezebb körülmények között élő embertársakra. Idén október 13-án, pénteken este 6 és 8 óra között több erdélyi városban lesz gyertyagyújtás. Maros megyében négy településen égnek majd a gyertyák: Marosvásárhelyen a Színház téren, Marosszentgyörgyön a Szent György téren, Erdőszentgyörgyön a művelődési ház előtt, Szovátán a fürdőtelepen a Maros villa előtti parkolóban. Továbbá: Csíkszeredában a Szabadság téren, Csíkkarcfalván a központban, Gyergyószentmiklóson a művelődési központ előtt, Gyergyóremetén a Cseres Tibor téren, Gyergyóditróban a Jakab Antal téren, Gyergyóalfaluban a Sövér Elek Iskolaközpont dísztermében, Maroshévízen a kultúrház előtt, Székelyudvarhelyen a Dávid Ferenc téren Székelykeresztúron a központban, Sepsiszentgyörgyön a Szabadság téren, Kézdivásárhelyen a Gábor Áron téren, Bereckben a Szent Miklós római katolikus templomban, Petrozsényben a színház melletti parkban. – A készülődés elkezdődött, a Caritas munkatársai és az önkéntesek teszik a dolgukat, hiszen az évek során rutinra tettek szert. Tavaly Maros megyében eredményes volt az akció, hiszen 160 élelmiszercsomagot sikerült összeállítani – fogalmazott Molnár József, a Caritas kommunikációs felelőse. Marosvásárhelyen a Színház téren idén is kedveskednek az adakozóknak. Egy finom teával, és akárcsak tavaly, műsorral készülnek, hogy még hangulatosabbá tegyék a teret. Énekel Boros Emese, kíséri Fülöp Csongor és Asztalos Zsolt. Mezey Sarolta / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 31.Akikre felnézni mindig érdemesKettős könyvbemutató Két új kötettel gazdagabb a hazai könyvek tárháza: Deé Nagy Anikó Báró hadadi Wesselényi Kata, a hitben élő református nagyasszony című kötetével, valamint A Telekiek és a kultúra című tanulmánykötetével, melyeket szombaton délelőtt a Kultúrpalota kistermében mutattak be számos érdeklődő jelenlétében. Bár a könyvek bemutatásának bejelentett sorrendje megváltozott, mégis Deé Nagy Anikó igényes, szépen szerkesztett, gazdagon illusztrált kötetének bemutatásával kezdenénk, melyet H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója, valamint dr. Buzogány Dezső, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora és maga a szerző ismertetett. Wesselényi Kata, a hitben élő református nagyasszony Rendhagyó kötetről van szó, amely lényegében a könyv kissé eklektikus felépítéséből adódik. Ennek oka a kötet létrejöttének körülményeiben rejlik, hiszen a szerző, Deé Nagy Anikó évtizedeken át foglalkozott a Teleki Téka alapítójával, Teleki Sámuellel. A levéltári búvárkodások alkalmával folyamatosan előkerült egy asszony neve, a báró hadadi Wesselényi Katáé. Teleki feleségének, iktári Bethlen Zsuzsannának a nagynénje volt, aki fontos szerepet játszott a Teleki család életében. Miközben egyre több adat került elő az addig ismeretlen, mélyen vallásos, dolgos és bőkezű mecénásról, a szerző úgy döntött, könyvet szentel neki. Feldolgozta az életrajzi vonásokat tartalmazó verses imádságait, áttekintette könyvgyűjtő szenvedélyét, s átírta szakácskönyvét, amely az ételreceptek mellett a XVIII. századi erdélyi háztartásban folyó munkák sokaságát sorakoztatja fel. Tehát verses imádságok, konyhai dolgok leírását böngészheti a régi szövegek megfejtésére is hajlandó olvasó. Ezzel a kötettel teljesebb lesz a XVIII. századi református nagyasszonyról alkotott kép. A reformáció 500. évfordulóján számvetés készül az elmúlt öt évszázad szellemi értékeiről. Felmérhető, hogy a lelki megújulás milyen értékeket teremtett magyar vonatkozásban is. A művelődéstörténetünkben maradandót alkotó férfiak mellett az asszonyok szerepét is vizsgálják. A kötet azzal a céllal született, hogy az olvasóközönség megismerkedjen a XVIII. század második felében élő erdélyi főrangú nagyasszonnyal, özvegy gróf Rhédei Zsigmondné báró Wesselényi Katával. A kötet bepillantást nyújt a főúri élet mindennapjaiba. A Wesselényi Katáról szóló könyv hiányt pótol az erdélyi művelődéstörténetben – fogalmazott a szerző, aki leszögezte, hogy nem egyedi életútról van szó, a művelődéstörténet sok hasonló nőalakot ismer és ismertet, valamennyien megtestesítői a Kálvin János által megrajzolt keresztyén embertípusnak, aki életét egyháza, közössége s mindenekelőtt Isten szolgálatába állította. Wesselényi Katáról nem maradt fenn portré, bár Kelemen Márton könyvtáros 1826-os lajstromában még szerepelt a Teleki Téka előterét díszítő portréja, aztán nyoma veszett. Rettegi György feljegyzéseiben szép ábrázatú asszonyként szerepel. Az 1735-ben Hadadban született bárónő életrajzi adatai megtalálhatók a kötetben, báró Wesselényi Ferenc és Rhédei Zsuzsanna lánya, 16 évesen megy férjhez gróf Rhédei Zsigmondhoz, aki az erdőszentgyörgyi kúriába viszi fiatal feleségét. Hétévi házasság után, 23 évesen egy fiúgyermekkel megözvegyül. A főúri kastélyban fiatalokat nevel, verseket, imádságokat, naplót ír, sokat tesz Erdőszentgyörgyért, 1758-ban kőkápolnát építtet, 1760-ban felújíttatja a templomot, ezt a faragott kő szószéken a Wesselényiek címere mellett felirat örökíti meg. Építkezett Malomfalván, megújította a veresegyházi (Szolnok-Doboda vm.) templomot, kő szószéket építtetett a bánffyhunyadi református templomban. Legjelentősebb a marosvásárhelyi Wesselényi–Rhédei-ház építése a Szent Miklós utcai telken. Ezt a házat Wesselényi Kata Teleki Sámuel feleségére, iktári Bethlen Zsuzsannára testálta, s ezzel részese lett a XVIII. századi legnagyobb jelentőségű erdélyi közkönyvtár létrejöttének. De nemcsak ezzel járult hozzá a könyvtárteremtéshez, hanem azzal is, hogy saját könyvtárát is unokahúgának adományozta. A kötet a Kriterion kiadónál jelent meg, a fényképeket J. Márton Krisztina, Kovács Mária Márta, Márton Imre és T. Horváth Iringó készítette. A textíliák T. Horváth Iringó gyűjtéséből valók. A bemutatón dr. Buzogány Dezső beszélt a református nagyasszonyról, s ajánlotta a kötetet az olvasóknak. Mivel a könyv recepteket is tartalmaz, a teológiai professzor felesége ki is próbált egy mandulás süteményt, amelyet a professzor jó szívvel kínált a hallgatóságnak. Ilyesmi ritkán fordul elő mifelénk, ezért köszönet jár mindannyiunk nevében. A Telekiek és a kultúra A második, a Telekiekről szóló tanulmánykötet Haller Béla, a Teleki Téka Alapítvány elnöke és Bányai Réka szerkesztő ismertette. A Teleki Téka könyves műhelyének negyedik tanulmánykötete ez, amely a Teleki család kultúrapártoló munkálkodása jegyében szervezett tavalyi konferencia tudományos anyagait tartalmazza, s amely Bányai Réka gondos szerkesztésében jelenhetett meg. – A teljesség áttekintése nem adatik meg egyetlen nemzedéknek, de egyre több pászmára vetül fény, s láthatóvá válnak nagy elszánások, kivételes küldetések és teljesítmények. Régen volt nemes szándékok felmutatása már önmagában is nemes szándék. Isten támaszokat állít a nemzetnek egyes fiakban, ezek közé sorolandó a Telekiek fényes háza is. Ez a nemes sarjadékokat nevelt régi törzs, a Teleki család, a kultúraápolás, a mecénáskodás és a könyvgyűjtés bűvkörében élt. A XVII. században élt Teleki Mihály erdélyi kancellár gernyeszegi könyvtára jelentős volt, fiai pedig tovább fejlesztették… A kötet olvasói számos ponton kapcsolhatják majd a tanulmányokban felbukkanó eseményeket a város mai valóságához. Szó van a református kollégium építési szándékáról, az építkezés megvalósulásáról, annak a szárnynak a felépítéséről, amely ma újra átépítés előtt áll – fogalmazott Haller Béla, aki ismertette a kötetet közzétevő alapítványt is. A könyvek bemutatását követően dedikáltak a szerzők. Mezey Sarolta / Népújság (Marosvásárhely) 2017. december 6.Összetalálkoztak a világvándorok és a Gyergyószentmiklóson gyökeret eresztők„Köszöntünk mindenkit, aki gyergyószentmiklósinak érzi magát, legyen elszármazott, itthon élő, vagy ideszármazott lakos!” – hangzott el a Szent Miklós Napok központi rendezvényén. Mert idén a szentmiklósiak találkozóját hozta ajándékként a püspök. Gyergyói Seregszemle, Szent Miklós püspök érkezése, tűzijáték és örömzenélés képezte a kedd délutáni, főtéri programot. Olyan mulatság, amelyik egyszerre idézte fel a gyerekkort, az egykor hallott muzsikákat, és a mai slágereket. Több mint hetvenen álltak a színpadon, és több ezren énekelték együtt a szentmiklósi himnusszá vált Örökségünk című éneket. Szentmiklósinak lenni jó! A városnapok korábbi éveinek egyik látványos rendezvényét idénre új köntösbe bújtatták. A Seregszemlén a benevező civilszervezetek, összesen huszonhárom csapat vállalta, hogy az eseményre kapott lemezt sajátosan kidíszíti, a csapatra jellemző színeket, formákat, anyagokat felhasználva. Szent Miklós vándorszobrát a Gyilkostó Adventure Egyesület őrzi egy évig A csapatoknak azt kellett szem előtt tartaniuk, hogy a betűkből fűzött mottót advent ideje alatt kifüggesztik a város főterére. Így, a városban sétálva bárki betekintést nyerhet ezen színes, dinamikus betűket látva az itt folyó aktivitásokba, közösségi életbe. Idén Szent Miklós vándorszobrát a Gyilkostó Adventure Egyesület érdemelte ki. A zsűri tagjainak, Ferencz-Mátéfi Krisztának, Nagy Zoltánnak, Gyergyószentmiklós polgármesterének, Pál Lórántnak és Siófok alpolgármesterének, Potocskáné Kőrősi Anitának nem volt könnyű dolga. A legötletesebb betűt, a legtalálóbb bemutatkozást értékelték, de emellett a csapatok létszámát is figyelembe vették. A Szentmiklósinak lenni jó! mottó a Step Dance Sportklub, Gránátalma Egyesület, Hóvirág Néptáncegyüttes, Napsugár az esőben Egyesület, Vaskertes Általános Iskola, Százszorszép Napközi, Tanulók Házának ritmikus torna szakosztálya, a VUK és a Dancurás Hegyimentő Egyesület, Fogarasy Mihály Műszaki Líceum, Gyilkostó Adventure Egyesület, Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, Kós Károly Általános Iskola, Fogarasy Mihály Általános Iskola, Szent Anna Ház, Salamon Ernő Gimnázium, Erdélyi-Kárpát Egyesület, gyergyószentmiklósi Vöröskereszt, Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács, Gyermekotthon a szivárvány alatt, Ugly Bears, Progym, Body House és a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar alkotása. Tűzijátékot hozott a püspök Mint az utóbbi években, idén is Miklós püspök ajándékozott Gyergyószentmiklóson, de a Mikulást váró gyerekek sem maradtak hiányérzettel, hisz a püspökváró mesejátékban megelevenedett alakja. Igaz, lelepleződött a nagy szakállú kiléte: Hopp és Hepp, a két krampusz derítettek fényt arra, hogy a képzeletbeli ajándékokat osztogató piros ruhás valójában a társuk. A megtört varázst Szent Miklós megjelenése oldotta fel. Jóságos gondolatokat osztott meg a rá várókkal, beszélt arról a mesés világról, ahonnan érkezett, és hangsúlyozta, mennyire örül, hogy találkozhat a gyergyói gyerekekkel. Hiszek benne, hogy a találkozás öröme a legnagyobb erő, a legnagyobb csoda. Nem számít, hogy mennyire van hideg, ha együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk. Az a kívánságom, hogy az év minden napján érezzétek a szeretetet, és örülni tudjatok minden találkozásnak, mert ettől lesz igazán ünnep minden pillanat. A mostani is – szólt a gyerekekhez a püspök. Ajándékként tűzijátékot hozott a város minden lakójának. Gyergyószentmiklós a mi örökségünk Sorban álltak színpadra azok, akiket régen nem láttunk már itthon, azok, akik országon belül bár, de más településen élnek, és akik velünk együtt élik a gyergyói hétköznapokat – nem kevesebb, mint negyvenhárom zenész szórakoztatta az egybegyűlteket. Az eseményre összeállt formáció, a Gyergyói Zenészek – Korpos Szabolcs, Csibi András, Fülöp Lóránd, Mihály Csaba, Pál Andor, Molnár Cs. Attila – vállalták, hogy a hazatérő, saját bandával nem rendelkező énekeseknek muzsikálnak. Színpadra lépett a jelenleg Kolozsváron élő Teleki Zoltán, „akinek gyergyóisága abban áll, hogy minden alkalommal új körülményeket teremt a már ismert daloknak” – hangzott a köszöntő, és felcsendült az Ünnep, a Zene nélkül mit érek én. Gyergyószentmiklóshoz kötődik sok közismert dobos. A kedd este Cserei Csaba és Horváth Kornél kísérte György Lászlót, aki „ugyanolyan lelkesen énekli a kicsiponki faházban, mint Erdély legnagyobb színpadán, többezres közönség előtt az Egészen egyszerű dalt.” Női énekeseink lényegesen kevesebb szerephez jutnak, ezért a feléjük áradó szeretetünk még erőteljesebb – közölte Barabás Árpád színművész, és a világvándorságról lemondó, az itthon mellett döntő Szentjobbi Boglárkát és a Szállj fel magasra dalt konferálta fel. Magyarországról érkezett haza Szabó-Nagy Attila, aki énekes-dalszerző, dalait őszinte és frappáns szöveg, és tempós zene jellemzi. Az eseményen az idén megjelent kislemezéről osztott meg egy dalt, a Litánia 2016-ot. Az est fellépői közül a legifjabbak az Alteregó tagjai voltak. Fodor László, Csóka Lóránd, Péter Gellért autodidakta módon fejlődik, ennek ellenére, amint elhangzott: Úgy tűnik, az Erdély Legszebb Dala versenyt direkt Gyergyónak szervezik, hiszen már harmadik alkalom, hogy gyergyói zenekar kap komoly elismerést: a Bagossy Brothers Company és a No Sugar után idén az Alteregó is díjazott lett. Tőlük hallhatták a Zűrzavart és a Nem számít című dalt. És ha már nevüket említették, színpadra léptek, akik a tavaly és idén is állandó szereplői voltak a legfontosabb magyar és erdélyi fesztiváloknak, zenei rendezvényeknek, akik túl vannak már második nagylemezükön, folyamatosan új dalokkal és új ötletekkel állnak elő. A Bagossy Brothers Company: Bagossy Norbert, Bagossy László, Tatár Attila, Bartis Szilárd, Kozma Zsombor a Harmonikás és a Valahol itt dalaikat adták elő. Négy kamaszkorú fiú és egy kislány zenélni kezdett, így indult az Álarc a nyolcvanas évek végén. Kiadtak egy kazettát, a Karácsony című dal videoklipje is elkészült. A zene hívása Franciaországig is eljutott, így jött haza az énekes, Dali József, Peló, és a régi bandatagok mellé a rokonok, barátok is csatlakoztak e koncertre. A színpadon állt Pelóval együtt Baricz Tamás Csaba, Bíró Zoltán, Gergely Ármin, Szabó Zsófia, Bereczky Botond, Szabó Zsolt, Baricz Tamás Boróka, Kedves Tamás Hanga, az Évezredek béklyója, és az Álarc dalt idézve. Az Álarcból alakult Lovenet két dala, a Vissza hozzád és a Könyörgés is elhangzott úgy, hogy Boeriu Adrian, és Bereczky Botond is hozzáadta zenei tudását. 1988-at írtunk, amikor a gyergyószentmiklósi Faipari vállalatnál dolgozó ifjak, év végi rendezvénnyel kellett a közönséget szórakoztassák. Innen indul az Incognito története. A kilátástalanságból a zenébe menekültek, egy külön világot teremtettek maguknak, és az akkori közönségüknek. Az egykori énekes mostanra hazarepült, így állt színpadra Bicsak Tibor, Bicska, Ferencz József, Balázs Bolivár, Barabás Attila, Zsák, és újra lehetett hallani a Mégis várlak, valamint a Sivár az élet dalokat. Közelítve a jelenhez egy „ízig-vérig gyergyói és ízig vérig vándor zenekar” lépett színpadra, melynek alapítója Bereczky Botond. Ővék is volt már Erdély legszebb dala, nyertesei voltak a Cseh Tamás programnak is. Vendégelőadókkal lépett fel ezúttal a No Sugar együttes: Boeriu Adrian, Basilidesz László, Ferenczi Zoltán, Bereczky Botond, Portik Lívia együtt Bicsak Tiborral és Gáspár Zoltánnal. Gáspi, az egykori Metrum zenekar énekese is igennel válaszolt a hazahívásra, hisz itthon találja azt a két dolgot, amit nagyon szeret: a zenét és a hegyeket. Portik Lívia és Szentjobbi Boglárka volt társa Az utolsó rock and roll, majd a Miskolc előadásában. Végül a közös zenélés örömeként együtt énekelt Bicska, Peló, Teleki Zoltán és Gáspi, valamint mindenki, akinek kedvence A zöld, a bíbor és a fekete, majd felcsendült színpadon és nézőtéren egyaránt az Örökségünk, és az ígéretként is felfogható szentmiklósi üzenet azoknak, akik most nem lehettek jelen az egybegyűltek között: Összetartozunk. Balázs Katalin / Székelyhon.ro 2017. december 6.Orgona- és zászlószentelés Szent Miklós ünnepén Gyergyószentmiklóson„Boldog a nép, amelyik tud ünnepelni” – idézte a zsoltáros gondolatát Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános. Felsorolta azokat a helyszíneket, ahol a városnapok alatt alkalom adódott az együttlétre, hogy végül, Szent Miklós napján a templomba gyűljenek össze az ünneplők, részt venni a búcsús szentmisén és körmeneten. Száztíz éve annak, hogy várossá vált Gyergyószentmiklós. Ezt juttatja a lakók eszébe az a zászló, amelyik a polgármesteri hivatal előtt vontak fel szerdán. A lobogót Potyó Ferenc érseki helynök szentelte meg a körmenet során. A búcsús szentmise ünnepi szónoka szintén szerdán szentelhette meg a felújított Kolonics-orgonát. A Szent Miklós templom orgonájának igényes felújítási munkálatai támogatók révén valósulhattak meg – közölte a főesperes, hozzátéve: a gyergyói nép szeret énekelni, és örvend, ha szép orgonajáték kíséri az énekét. A szentmise kezdetén csak a kórus énekelt, az orgona a megszentelés után szólalt meg újra. Az első hangokat Pap Attila keze idézte elő a hangszerek királynőjeként is emlegetett orgonából. A negyedéves, zeneszakos egyetemi hallgató azt mondja, szereti ezt a „családi vállalkozást”: édesapja, Zoltán az orgonarestaurátor, és amikor ő végez a munkával, fia játékával igazolja a sikert. „Nagy élmény első lenni, megszólaltatni egy felújított orgonát, főleg nekem, aki művész szeretnék lenni. Valószínű, a közönségnek is tetszhetett, mert tapsoltak, ami bizony ritka hasonló esetekben. A hangszer értékét jó, ha tudomásul vesszük” – fejtette ki. Pap Attila úgy fogalmazott, hogy Gyergyószentmiklóson Kolonicsnak egy olyan orgonája maradt fenn, amelyet teljesen visszaállítottak eredeti állapotára. Királynő a hangszerek között, ékszere a templomnak: bármilyen művet meg lehet rajta szólaltatni. Az ember boldogságának forrása Az örömünnepen a boldogságról beszélt prédikációjában Potyó Ferenc pápai prelátus, általános helynök. Elmondta: a Krisztus-követés nem egy elvont, természetfeletti elvárás, hanem a mindennapi életben az igazságok megélését jelenti. A feladat az, hogy saját életünkben próbáljuk megvalósítani azt, amit Szent Miklós élt, mert ez több, mint másfél ezer év után is aktuális. Ökrös szekéren a püspök szobra. Minden esztendőben jelen van a körmeneten A dal is azt mondja, minden ember boldog akar lenni. De ezt a boldogságot hiába hajhássza, próbálja megszerezni az ember, mert nem lehet. Ez Isten ajándéka. Mindaz, aki Istennel szeretetben, tiszta lelkiismerettel együttműködik, az megkapja ezt az ajándékot, és valóban boldog lesz. A püspök erényei közül a jóságot emelte ki másodikként a szónok: „sok mindent szeretnénk, sok mindent nem tehetünk meg. Amit viszont megtehetünk a legkisebbtől a legnagyobbig, a gazdagtól a szegényig az, hogy jók legyünk. Ha nem tudunk jót tenni, rosszat ne tegyünk. Ha ezt az életeszmét tartanánk szem előtt, lényegesen megváltozna a mindennapi életünk. De mindig van lehetőség jót tenni, akár meghallgatni embertársunkat, jó szóval segíteni. Nem mondhatjuk, hogy szegények vagyunk, nincs mit adjunk, mert mindannyiunknak sokkal több van, mint amennyi szükséges. Tudunk ajándékozni, ajándékká válni mások számára.” A vikárius szerint ennél több nem is kell, hiszen van program, van, amit eltanulni Szent Miklóstól, és megvalósítani, és ez nem csak másokat tesz gazdaggá, hanem ez által mi is megtaláljuk a boldogságot – ezen gondolatokkal indulhattak a körmenetre a szentmiklósi hívek, a környező falvakról érkező búcsús zarándokok és a városnapok vendégei. A sorban jelen voltak az örmény közösség vörös köpönyegesei, a Szent György Lovagrend tagjai és ökrös fogat szállította idén is körbe a központon Szent Miklós szobrát. Balázs Katalin / Székelyhon.ro 2017. december 27.Ma délután gyászmisén búcsúztatják Kovács Sándor főesperestDecember 26-án délután 5 órakor felravatalozzák a kolozsvári Szent Mihály-templomban Kovács Sándor főesperes-plébánost, és az esti, 6 órától kezdődő szentmisét lelki üdvéért ajánlják fel. Végakarata szerint, a szentmise után elindítják koporsóját Székelyudvarhely felé, ahol nyugodni kívánt. Két este virrasztást tartanak szentmisével a Szent Miklós-templomban: december 27-én és 28-án, este 6 órai kezdettel. A temetés pénteken, 11 órától kezdődik a Szent Miklós-templomban. A kolozsvári egyházközség autóbuszt indít a temetésre az igények szerint, ezért kérik, hogy azok, akik a végtisztesség megadásán részt szeretnének venni, iratkozzanak a sekrestyében vagy az irodán csütörtök déli 12 óráig. Az autóbusz péntek reggel 6 órakor indul a Szentegyház utca bejáratától – olvasható a Szent Mihály templom – Kolozsvár Facebook oldalán. Kovács Sándor főesperes-plébános december 25-én, este fél 10 előtt hunyt el. Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 28.„Por és Istenpor vagyunk…”Milyen lesz az a visszaröpülés, /amiről csak hasonlatok beszélnek, olyanfélék, hogy oltár, szentély, / kézfogás, visszatérés, ölelés, fűben, fák alatt megterített asztal, / hol nincs első és nincs utolsó vendég, végül is milyen lesz, milyen lesz / e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás, visszahullás a fókusz lángoló / közös fészkébe? – nem tudom, és mégis, hogyha valamit tudok, / hát ezt tudom, e forró folyosót, e nyílegyenes labirintust, melyben / mind tömöttebb és mind tömöttebb és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk. (Pilinszky János) Karácsony második ünnepén, Szent István első vértanú napján különösen nehéz szavakat találni a búcsúzáshoz, a búcsúztatáshoz. Az isteni ige megtestesülését ünnepeljük, azt, hogy az örökkévaló Isten szent fiában a történelemben tapasztalható, mondhatni fogható módon kimondta, kinyilatkoztatta magát és kétezer évvel ezelőtt konkrét választ adott két nagyon fontos kérdésre. A megtestesülés óta már nem mondhatjuk, hogy nem tudjuk, milyen az Isten. Isten olyan, mint a megtestesült ige, Jézus Krisztus. És ha azt kérdezik tőlünk, hogy milyen emberré kell lennünk, akkor a választ szintén Jézus Krisztusban maga a Teremtő adja meg nekünk. Olyanokká, mint Jézus Krisztus. S amikor most a főesperes úr koporsója mellett hitvallást teszünk az ige megtestesüléséről, akkor azt is hozzá kell tennünk a hitvallásunkhoz, hogy minden emberi életben, minden hittel megélt, reménységben megharcolt és szeretetben odaadott életben a sokszor oly távolinak tűnő, „rejtőzködő” Isten mutat meg magából egy darabot. József Attilával vallom én is most e koporsó mellett: „Bölcs, vén könyvekben áll, hogy por vagyunk. / De én, aki a füvek beszédjét / S a kométák dübörgését delelőtökre terelem, / Tudom, hogy nemcsak por vagyunk: / Por és Istenpor vagyunk. / Visszahullván / A por a porral elkeveredik, / Visszahullván / így keveredik el Istennel a lélek.” Egy történet szerint két szerzetes azt olvasta valahol, hogy messze tőlük létezik egy hely, ahol az ég és a föld összeér, egybeáll. Éppen ezért elindultak, hogy megkeressék ezt a helyet. Hosszú, fáradságos út után, sok-sok viszontagság közepette, de nagyon sok szép tapasztalatot szerezve fáradtan érkeztek meg a helyhez, ahol egy ajtóba botlottak. Miután bátorságukat összeszedve, de mégis félve-remegve beléptek az ajtón, rá kellett döbbenniük, hogy az ajtón keresztül abba a cellába léptek be, ahonnan nagy reményekkel egykor elindultak. A hely, ahol a föld és az ég összeér, nem más, mint az a tér, ahol éppen most vagyunk, nem más, mint a testünk, amely lélegzik még, nem más, mint a lelkünk, mert test, szellem és lélek hármasságában és mégis egységében élünk mindaddig, amíg nem marad más belőlünk, mint a lelkünk, az „Istenpor”, csak néhány porszem és a szeretni tudásunk. Ezekben az órákban nem az a dolgunk, hogy elhunyt testvérünk életét méltassuk, hanem hogy Isten igéjének vigasztalását befogadjuk abban az eucharisztikus közösségben, amellyel maga a testté lett ige, az Úr Jézus Krisztus jön közénk a maga valóságos jelenlétével és vigasztalásával. Mindezek mellett persze engednünk kell, hogy e vigasztalás elhunyt testvérünk életéből áradjon ránk. Főesperes urat jó negyedévszázaddal ezelőtt ismertem meg, amikor még olyan serdülő fiatal voltam, aki egyszerre küszködött a lázadó korszakával és a biztonság, a biztos pontok keresésével. „Mindentől messze, de a szívhez közel, csinálj csodát és én elhiszem, hogy kell egy rendszer, ami nem mozog…”, valahol ezzel az életérzéssel, ettől a vágytól hajtva kerestem valami biztosat. Nagy kegyelemként éltem meg, hogy pont akkor, 14 évesen, Székelyudvarhelyen, az általa szervezett és vezetett egyházközségben egy olyan egyházképem alakulhatott ki, ami a biztonságról beszélt, ahol biztonságban tudhattam magam, ahol jó volt részt venni a szentmiséken, zarándoklatokon, ifjúsági órákon, hittanórákon, mondjam ki: ahol jó volt katolikusnak lenni. A pezsgő vallási élet, amelyet ott szervezett, sokunknak volt mentsvára és melegágya, sok nem csak papi, de tanítói, orvosi, színészi, és ki tudja még hányfajta hivatásnak. Élmény volt a Szent Miklós hegyére járni, oda tartozni és megtapasztalni, hogy a sokszor merevnek tűnő struktúrák mögött hiteles élet alakulhat, amely az egyházhoz való hűségből és szeretetből fakad. Azt tapasztaljuk, hogy minden ember élete valamilyen projekt mentén alakul. Mintha csak akkor lenne jogunk az élethez, ha valami nagy projekt részesei vagy éppen levezénylői lehetünk, mintha csak akkor lenne az élet vállalható, ha egy személyes nagy projekt igazolná azt. Főesperes úr életéből számtalan nagy projektet említhetnénk, amiket ő tényleg úgy harcolt meg és vitt teljesedésbe, mintha a saját élete függött volna tőle, mintha a saját értékessége, az életének értelme lenne az. Mindig azon volt, hogy valami újat, szebbet, jobbat hozzon létre és másokat is motivált, hogy kezdeményezzenek, lépjenek, tervezzenek. Amikor kicsinyhitűen én magam kerültem olyan helyzetbe, hogy a szükség egy ilyen projekt kivitelezésére indított, ő maga volt, aki bátorított: „hozzá kell fogni, István, minden esélytelenség ellenére, még a félelmeid ellenére is – mondta nekem, mert ha nem fogunk hozzá, nem lesz soha semmi”. S valahogy így lett az ő tervei mentén gabonásból hittan és ifjúsági terem Csíkszentgyörgyön, ferences zárda, óvoda a Mallersdorfi nővéreknek, szép modern temploma a Bethlen-negyedieknek, papi öregotthona az egyházmegye kiérdemesült papságának, Márton Áron ifjúsági háza, és még ki tudja mi mindene a Székelyudvarhelyieknek, így lett önálló plébániája a szombatfalviaknak, temploma a boldogfalviaknak, Szent István temploma a Donát negyedieknek, bölcsődéje és óvodája sok magyar katolikus és nem katolikus gyermeknek, szállása sok Kolozsváron tanuló székelyföldi egyetemistának, hogy csak a fontosabb projekteket említsem. Sokszor kérdeztem, hogy mi szükség az ezekért vállalt sok vitára, küzdelemre, konfrontálódásra, álmatlan éjszakára, konfliktusra emberekkel, tervezőkkel, kivitelezőkkel, paptestvérrel, elöljárókkal. Nem találtam más választ, mert nem is kaphattam, mint azt, hogy Isten és az egyház iránti szeretet miatt és csakis ebből kifolyólag, mert csak emiatt érdemes. Az egyházáért mindent képes lett volna odaadni és feláldozni: pénzt, energiát, időt, kapcsolatait, sokszor családtagjait, álmait. Mindezek mellett és mögött nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a főesperes úrnak nem csupán kövekhez köthető tervei voltak. A közösségépítés és -formálás olyan formáját művelte mindenekelőtt Csíkszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen, amelyben a személyességnek hihetetlen szerepe volt. Nem legenda, hogy név szerint ismerte a csíkszentgyörgyieket, és ha egy nevet említettünk neki akár Udvarhelyről, akár kolozsvári hívei közül, rögtön tudta kötni azt, nem csupán egy lakcímhez, de egy fontos eseményhez, élethelyzethez, sokszor gondhoz, problémához. És nem csak ezek a kedves ismerősök, egykori hívek és éppen aktuális rábízottak, de bárki, aki szükséget szenvedett valamiben, aki kért tőle valamit, az nem távozhatott üres tarisznyával, mert figyelmességben és nagyvonalúságban nem lehetett versenyezni vele. Egyszerűen képtelen volt elviselni, hogy ő ne tudjon segíteni, hogy ne találjon valami megoldást, hogy ne olyan megoldást találjon, ami valóban segítségére van a szükséget szenvedőnek. Főesperesként mindig igyekezett bizalmasan kezelni papjai gondját, kiállni mellettük, ha bármivel kikezdték őket. Nagy álma volt, hogy a „kőszentmihály” terv, a templom restaurálását megvalósíthassa, levezethesse. És ez most nem adatott meg neki. Kicsit olyan ez most, mint Dávid király templomépítési projektje, amit az Úr nem írt alá Dávidnak. Nátán próféta tolmácsolta neki a drámai üzenetet. A halálos ágyon kiesik a kezünkből minden projekt. Az életünk projektek mentén teljesedik ki, de soha nem projektjeink által teljesedik be! A halálos ágyon elveszítjük az általunk kontrollált biztonságunkat, elveszti számunkra az értékét mások elismerése és elporlad korábbi hatalmunk és sok önző akaratunk. Választás elé kerülünk, a sok kicsi választás után végre az igazi döntés elé: én akarom adni magamnak az életet vagy a Jóistentől fogadom el azt. Amikor már tudtuk, hogy baj van, írtam neki egy smst, amelyben ez állt: „Imádkozom érted! Bízom benne, hogy ebben a helyzetben is tapasztalod a Jóisten jelenlétét, és most csak az Ő jelenlétére összpontosítasz.” A legutolsó találkozásunkkor tudta, hogy az egyetemisták esti miséjére siettem. Búcsúzáskor csak ennyit mondott: Üdvözlöm a fiatalokat, a rád bízottakat! Amikor már tényleg csak a betegségére kellett volna összpontosítania, akkor is megmaradt ilyen figyelmesnek, érdeklődőnek. Én ezt a lelkigyakorlatozást láttam ebben a kegyetlen folyamatban, amit végig kellett élnie az elmúlt két hónapban. Szépen, lassan engedte el a projektjei által megteremtett biztonságát, elengedett mindenféle elismerést és hatalmat, és az akaratából és akaratosságából is csak arra őrzött meg egy parányit, hogy kapcsolatban maradhasson a látogatóival, mellette virrasztó rokonaival, lelki gyermekével, a szentségeket kiszolgáltató „papfiaival” és paptestvéreivel. Gyakran imádkozták Szent Ignác suscipe-imáját: Vedd Uram, és fogadd el teljes szabadságomat, emlékezetemet, értelmemet és egészen akaratomat. Mindenem, amim van, és amivel rendelkezem. Te adtad nekem mindezt, neked Uram visszaadom. Mindenem a Tiéd, rendelkezzél vele akaratod szerint. Add nekem a szeretetet és kegyelmet, mert ez elég nekem. Szépen ment el! Mintegy belelehelve lelkét Teremtője biztos karjaiba, egyesülve azokkal, akik megelőzték őt ebben a nagy elengedésben és átmenetben. Az „Istenpor”, amit magában hordott immáron, örökre egyesült azzal az Istennel, akitől származott, és akit magában hordozva tanúskodott földi életében. Amikor most utolsó útjára indítjuk, hogy ott nyugodjon, ahol végakarata szerint nyugodni kívánt, adjunk hálát érte, köszönjük meg mindazt, amivel általa a Teremtő megajándékozott minket, és valljuk meg mi is a költővel, hogy nemcsak por, de Istenpor vagyunk. S visszahullván / A por a porral elkeveredik, / Visszahullván / így keveredik el Istennel a lélek. Ámen. Takó István plébánosnak, egyetemi lelkésznek a Szent Mihály-templomban Kovács Sándor lelki üdvösségéért bemutatott szentmiséjén elhangzott prédikációja Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
